TABULA CANDIDA

"Kedves Barátaim!"
Fáj, még mindig nagyon fáj. Sokáig fog is. De immár visszavonhatatlan tény, hogy Gábort február 6-án a Farkasréti Temető művészparcellájában végső földi nyughelyére kísértük. A búcsúztatás pedig méltó volt Hozzá és páratlan életművéhez. Még az Égiek is úgy akarták, hogy ez a szomorú elköszönés az egész lényéhez illő legyen: hiába jártunk javában a télben, tavaszi idő volt aznap. Még a nap is ragyogott, egészen a sírba tételig. Akkor pedig ez a csodás, életet adó égitest is elbújt a felhők mögé. Gyászolt. Téged pedig végérvényesen befogadott az Anyaföld.
Tulajdonképpen az erejed teljében történt, minket nagyon megdöbbentő, váratlan távozásod is kegy volt. Hiszen egy kerek, nagyszerű életművet hagytál ránk örökül. Megkoronáztad a novemberi, jubileumi, csodálatos ünnepséggel, majd a karácsonyi koncerttel. És nem láttunk elesetten, magatehetetlenül, kiszolgáltatva, hosszú ápolásra szorulva. Bármennyire hiányzol is nekünk, a jó Isten szeretett. Mint ahogy mi is Téged.
Az sem volt valahol véletlen, hogy mindkét Atya, aki a szertartást végezte Farkasréten és aki az emlékmisét tartotta az Egyetemi Templomban, egyaránt ugyanazt a példázatot tartotta Hozzád méltónak: a magvetést (Máté evangéliuma 12.13.). "Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, a ki az ő földjébe jó magot vetett."
Gábor jó magot vetett. Már földi életében is dús kalászok nevelkedtek belőle. És azok a magok eztán is szárba fognak szökellni. A Kórus megmarad. Ugyan nem Gábor fogja vezényelni, de szellemisége az övé lesz. Hiszen az a páratlan munka, amit Gábor 6 évtizeden keresztül a magyar kultúra oltárának szentelt, tovább fogja teremni Hozzá méltó gyümölcsét.
Mi jól tudjuk, kit és mit veszítettünk. Remélem, talán már a Mennyek országában is tudják, hogy kit és mit nyertek. Az angyalok kórusának és zenekarának ezután csodálatos karnagya lesz.
Ami nekünk marad, az a szeretet. Ahogy Pál apostol is írta a korinthusiakhoz intézett levelében: "a szeretet soha el nem fogy". A miénk nem fog.
Drága Gábor! Néha azért tekints ránk mosolygós arcoddal a felhők mögül, de azt sem bánjuk, ha olykor-olykor "beintesz" nekünk!
Nyugodjál békében!
Szeretettel egy régi kórustagod: Barsi Hajna

Kedves Ági!
Köszönöm szépen a Blikk lapján írt hozzászólásodat, mindkét felével egyetértek.
Sajnos, személyesen nem ismerhettük egymást, mert én 1976-ban érettségiztem, az évben lettem bölcsészhallgató néprajz-magyar-török szakon és onnantól 1989-ig voltam a kórus és azon belül a mezzoszoprán tagja. Azért a kóruson kívül is van bennünk közös vonás, én 22 éve népi iparművészettel foglalkozom, a hajdani Népi Iparművészeti Tanácsnál és utódainál.
A hozzászólásomat kissé átírva feltettem a honlapodra, ami nagyon tetszett, gratulálok hozzá!
Ha írnál egy e-mail címet, küldenék még egy irományt is (az hozzászólásnak túl hosszú, 15 oldal), ami egyébként megbocsáthatatlanul nyomja a lelkemet. Tanulsága az, hogy soha semmit nem szabad halogatni! Ugyanis ezt a visszaemlékezést a novemberi, jubileumi ünnepség (amit-elképesztő, de végigbőgtem és akkor nem tudtam, miért…) után vetettem papírra. De aztán kiderült, hogy kimaradt belőle olyan rész, amire valahol utaltam, találtam hibákat, újabb történetek jutottak eszembe-félretettem. Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy akármilyen iromány is volt, nem küldtem el Gábornak! Rémálmomban sem jutott eszembe, hogy erre soha nem kerülhet már sor! Olyan jól nézett ki novemberben, olyan volt, mint mindig.
Szombaton értesültem a szomorú hírről, azóta is nagyon fáj. Ha a temetésről megtudsz valamit, értesíts, mindenképp el akarok menni. Az e-mail cím, amit a honlapodon megadtam, jó, mindig megnézem.
Köszönettel és üdvözlettel: Barsi Hajna

Nagyon nagy veszteség érte a múlt héten, a Magyar Kultúra Napjának másnapján a magyar kulturális, azon belül pedig a zenei életet: elhunyt Dr. Baross Gábor karnagy, az ELTE Bartók Béla Énekkarának és Koncertzenekarának karnagya, mindannyiunk Gábora.
Ugyan rövid életrajzát szombaton több fórum is közölte, korrekten, de nekünk, akik személyesen ismertük, szinte feldolgozhatatlan a fájdalmas hír.
Azt szokták mondani, hogy senki sem pótolhatatlan. De Gábor az! Olyan egyéniség volt, akit sem pótolni, sem feledni nem lehet soha. Nem sokan szolgálták rajta kívül 6 évtizeden keresztül akkora alázattal és a legjobb tudásuk szerint a magyar kultúrát, szerezve annak megannyi elismerést, határon túl is rengeteg alkalommal, kontinensen belül és kívül. Márpedig mai válságos világunkban csakis a kultúra az, amit letehetünk a roskadozó közös asztalra, amivel kiléphetünk a globális sivárságból. Gábor a kultúrának volt egész életében szinte megszállott követe és rendkívül sokat tett érte. Az egész élete róla szólt.
Jómagam életem legszebb időszakának tartom azt a 13 esztendőt, amit 1976 és 1989 között az ELTE Bartók Béla Énekkarában tölthettem, Gábor szangvinikus, de mindig derűs, elkötelezett, szinte fanatikus irányítása alatt. Rendkívüli élményekben lehetett részem zeneileg, szellemileg, lelkileg egyaránt, ráadásul a vasfüggöny mögül is kiléphettem a kórus révén. Annyi élményt és lelki töltést szereztem, ami életem feledhetetlen része marad az utolsó percemig. Ráadásul Gábor olyan közösséget hozott létre mindig és minden hátszél közepette, amit szintén soha nem feledek. Mint azt a mondását sem, hogy "az énekléshez két dolog kell: hideg fej és forró szív." Milyen igaza volt!
Pályafutásának nagyon szép, összegző példája volt a kórus 60. jubileumi ünnepsége, tavaly novemberben. Több száz régi és új kórustag kovácsolódott össze újra arra a pár órára, együtt lélegezve és énekelve pl. Palestrinát, Bachot, Kodályt. És megvoltak a tervek, az elképzelések, sőt, még a következő hasonló összejövetel ígérete is. Gábor maga volt a vidámság, a bölcsesség, az életerő és a tenni akarás-ennek lett most hirtelen vége. Nagyon sokat köszönhetünk neki és pótolhatatlanul fog hiányozni! El sem tudom képzelni, mi lesz most a kórussal! Remélem, Gábor iránti tiszteletből és szeretetből megmarad, tovább lép, de az már soha nem lehet, ami volt. Ez a két fogalom, Gábor és a Kórus összetartozott. Egy lélek két fele volt. Az itt maradt fél most nagyon árva és nehezen tudja elfogadni azt a tényt, hogy a másik fele már egy földi léten kívüli dimenzióban van.
Drága Gábor ! A Jó Isten nyugosztaljon, emeljen méltó helyedre és adjon Neked örök békességet! Nekünk pedig megnyugvást.
Sok-sok kórustag nevében, fájó szeretettel: Barsi Hajna