Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Romulus és Remus. Mítosz és történelem

2013.02.24

Kr. e. 753. április 21.: Róma alapítása

Szerző: Tarján M. Tamás

„Remus megtudta, hogy becsapták. Megharagudott, s amikor Romulus árkot ásatott a majdani falak köré, hol gúnyolta, hol meg akadályozta a munkát, végül pedig átugrotta az árkot. Erre némelyek szerint maga Romulus, mások szerint azonban egy Celer nevű társa leütötte Remust, s az holtan esett össze. A dulakodásban elesett Faustulus és testvére, Plistinus is, aki – a mese szerint – segített Romulusékat felnevelni.”

(Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok)

Kr. e. 753. április 21-én alapította meg a legenda szerint Romulus és Remus Róma városát azon a helyen, ahol egykor az anyafarkas tejével táplálta őket. A Tiberis folyóra és a híres hét halomra1 támaszkodó település a következő évszázadokban előbb Itáliát, majd az egész Mediterráneumot uralma alá hajtotta, Róma pedig a birodalom bukása után is az európai kultúra és szellem legfontosabb fellegvára maradt.

Róma alapítását az antikvitás történetírói a Kr. e. 760-730-as évek közé tették, és nagyjából a század közepére helyezték azt a modern történetírók is. A köztársaságkori consulok és hadvezérek egyik legjelentősebb jegyzéke, a Fasti Capitolini a Kr. e. 752. esztendőtől számította a város létezését, a legszélesebb körben elterjedt Kr. e. 753. április 21-i dátum pedig a Kr. e. 1. században alkotó polihisztor, Marcus Terentius Varro becslése nyomán terjedt el. Az alapítás napját illetően egyébként az összes ókori történetíró egyetértett Varróval, aminek az volt a legfőbb oka, hogy Róma polgárai hagyományosan április 21-én tartották Pales pásztoristen és ezzel együtt az Urbs születésének ünnepét, az úgynevezett Palariát. A történettudomány természetesen nem szolgálhat ilyen pontos információval egy majdnem 2000 évvel ezelőtti eseményt illetően, de a Róma közelében végzett ásatások során előkerülő leletek és az antikvitás írói által feljegyzett napfogyatkozások szerint Romulus és Remus korát valóban a Kr. e. 8. század közepére helyezhetjük el. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a két férfi valóban létezett, illetve, hogy az alapítók legendáját történelmi tényként fogadhatnánk el.

Romulus és Remus a monda szerint Alba Longából származott, melynek uralkodóját, Numitort fivére, Amulius letaszította trónjáról, és elűzte a királyságból. Hogy a hatalmat megtarthassa, és a lehetséges riválisoktól is megszabaduljon, a bitorló megölette testvére fiait, leányát, Rhea Silviát pedig a Vesta-szüzek közé záratta. Amulius terve azonban így is kudarcot vallott, ugyanis a legenda szerint Mars isten beleszeretett Numitor leányába, és gyermekeket nemzett neki, akik később a Romulus és Remus nevet kapták. Miután a trónbitorló tudomást szerzett az ikrek születéséről, parancsot adott Rhea Silvia bebörtönzésére – a történet egy másik változata szerint élve eltemettette az asszonyt –, a gyermekeket pedig a Tiberisbe fojtatta, a szolgák azonban megkönyörültek rajtuk, és egy kosárban bocsátották őket a vízre. Romulus és Remus a folyó istenének köszönhetően egy fügefa tövében szerencsésen partra vetődött, ahol a csecsemőket egy anyafarkas táplálta a tejével, mígnem egy Faustulus nevű pásztor megtalálta, és magához vette őket. A legenda kiötlői egy szójátékot is elrejtettek a történetben, ugyanis a monda szerint a latin pásztor felesége korábban prostituált volt, amire a latin nyelvben az anyafarkas jelentéssel bíró lupa szó utalt.2

Akárhogy is értelmezzük ezt a kifejezést, annyi bizonyos, hogy az ikrek szerencsésen felnőttek és tudomást szereztek származásukról: idővel visszatértek Alba Longába, megölték Amuliust és újra Numitort ültették a trónra. Romulus és Remus ezután úgy döntött, hogy megmenekülése színhelyén, a Tiberis partján új települést alapít, így aztán Kr. e. 753. április 21-én, a Palatinus hegyén megszületett Róma városa. A két testvér végül nem sokáig uralkodott együtt: a konfliktus magját már a telepeseknek otthont szolgáltató hegy kiválasztása elvetette, az pedig egyenesen végzetesnek bizonyult, hogy Remus átugrotta a barázdát, mellyel Romulus – rituálisan – kijelölte a városfalak helyét. A közhiedelem úgy tartja, hogy a városalapító haragjában gyilkolta meg ikertestvérét, tettét azonban inkább azzal indokolhatjuk, hogy – a város védelme szempontjából – Remus tette rossz ómen volt; a testvérgyilkosság motívuma emellett Róma véres történelmére is utalt.

Bár ez a legenda született meg korábban, és napjainkban is Romulus és Remus története számít ismertebbnek, a császárkorban sokkal népszerűbb volt egy másik eredetmítosz, melyet Vergilius Aeneise ír le a legrészletesebben. Ez a monda – a birodalom növekedésével párhuzamosan – egészen a trójai háború koráig vezette vissza a rómaiak eredetét, akiket a pusztuló városból elmenekülő hercegtől, Aeneastól származtatott. A fiatalember, akit a legenda szerint maga Venus istennő szült a világra, hosszú útja végén Latiumban, a mai Lavinium városának közelében szállt partra. A hérosz állítólag úgy szerzett új hazát a Kis-Ázsiából elmenekülő trójaiakat, hogy feleségül vette Latinus latin király leányát, Laviniát, akit az uralkodó korábban a rutulusok vezérének, Turnusnak ígért. A megsértett király természetesen háborút indított Aeneas ellen, a rómaiak őse azonban győzelmével sikeresen befejezte népe honfoglalását. Romulus és Remus, illetve a trójai hérosz mítosza között persze több évszázados űr tátongott, az antikvitás találékony történetírói azonban könnyen összekötötték a két mesét: a monda szerint Ascanius, Aeneas fia alapította meg Alba Longát, és Numitor, illetve a trónbitorló Amulius is tőle származott.3

Felmerül persze a kérdés, hogy vajon mennyi valóságalapja lehet ezeknek a legendáknak? Régészeti leletek alapján valószínűsíthetjük, hogy Róma mondabeli alapítása hozzávetőlegesen megfelel a valóságnak, és arra is nagy az esély, hogy a telepesek a Palatinus hegyén építették fel a későbbi világváros magvát képező első viskókat. A latinok és a hozzájuk hasonló közép-itáliai pásztornépek egyébként Kr. e. 1000 körül telepedtek le Latiumban, Romulus legendája pedig azt is kiválóan érzékelteti, hogy a város a környező törzsek olvasztótégelyévé vált: erre a legkiválóbb példát a szabin nők elrablásának mítosza, illetve a két nép egyesítésének legendája szolgáltatja.

A mesék egy részének tehát lehet valóságalapja, ám arról sosem szabad elfeledkeznünk, hogy a kor és a környezet, ahol és amikor a mítoszokat elmesélték, újra és újra a maga képére formálta őket. Az igazi Rómát az évszázadok során az etruszkok, majd a dél-itáliai görög gyarmatosítók is szellemi befolyásuk alá vonták, az utóbbi nép mondakincse nélkül pedig elképzelhetetlen lett volna Aeneas történetének megírása. A trójai herceg történetét egyébként a császárkorban a propaganda okán is népszerűsítették, ugyanis Augustus (Kr. e. 27-Kr. u. 14) gyámja, Julius Caesar gense szintén Venus istennőtől származtatta magát.

A Kr. e. 753. április 21-i „születési dátum” tehát nem tekinthető megalapozottnak, annyi azonban bizonyos, hogy Róma a Kr. e. 8. század közepén kezdte meg a világuralomig tartó szédületes fejlődését, amiben számos szerencsés körülmény segítette. A település azért válhatott nagyvárossá, mert a legendás hét domb és a Tiberis kiváló stratégiai pozíciót biztosított neki; később azért egyesíthette Itáliát, mert a félsziget közepén, a tenger közelében, relatíve nagy termőföldek közelében épült fel; végül pedig azért alapíthatta meg az ókor legnagyobb világbirodalmát, mert a Mediterráneumban is központi helyet foglalt el. Ez a mérhetetlen szerencse segítette Rómát a későbbi évszázadok során, és sok szempontból az igazi Romulusoknak és Remusoknak köszönhető, hogy a Város jelképesen máig megőrizte vezető szerepét a világ metropolisai között.

Forrás: http://www.rubicon.hu/magyar/nyomtathato_verzio/kr_e_753_aprilis_21_roma_alapitasa/ 

1  A hét domb közül  maguk a rómaiak az első ötöt "hegynek" (mons), az utóbbi kettőt "dombnak" (collis) nevezték. Tehát Mons Palatinus (Palatium),  Mons Capitolinus (Capitolium), Mons Aventinus, Mons Caelius, Mons Esquilinus, Collis Quirinalis és Collis Viminalis. (Latomus/szgá)

2 Akkor hogy magyarázza meg (vagy miért nem próbálja megmagyarázni) a történelemtudomány Faustulus pásztor feleségének a nevét, mely a hagyomány szerint Acca Larentia volt?  (Latomus/szgá)

3 A mitikus szám itt 333 év. Ezt úgy gondolták el a császárkori római történetírók, hogy Aeneas (a honfoglaló trójai herceg) Laviniumot alapította; ezután még 3 évig élt és uralkodott. Fia, Ascanius (más néven Iulus: a hagyomány szerint a Iulius-nemzetség első képviselője) alapította Alba Longát, és ott 30 évig utalkodott, majd az ő leszármazottai 300 évig uralkodtak Alba Longában. Közéjük tartozott Numitor is, akinek az unokái Romulus és Remus voltak. Miután trónbitorló, gonosz nagybátyjukat, Amuliust megölték, édesanyjukat kiszabadították, nagyapjukat pedig visszahelyezték a trónra, egy darabig még Alba Longában éltek, de hamarosan - nagyapjuk áldását kérvén és megkapván - új várost szándékoztak alapítani. Társaikkal, a pásztorokkal északabbra mentek a tengerparton, mígnem megtalálták a hét dombot és a Tiberist (akkori neve - a világos vize miatt - Albula volt), és ott, tehát Alba Longától jóval északabbra alapították Rómát, amit Vergilius is és Propertius is "Nova Troia"-nak tehát Új Trójának nevez, nem is egyszer. Így már hihetőbb, valószerűbb lett a 333 év is; a kétféle eredetmítosz közötti logikai és időbeli ellentmondást sikerült áthidalniuk a történetíróknak. Valljuk be: mítosz ide, mítosz oda -  nagyon fantáziadús megoldás. (Latomus/szgá)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.