Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Babits a betegágyon

2008.03.30

Babits a betegágyon

 

 
Rónay György (1913-1978)


Mikor már elszorult a torka,
s lázasan, egyre verdesőbb
kínban, már szinte fuldokolva
kapkodta csak a levegőt;
mikor már elszorult a torka,
s az egész ember semmi más,
csak ez volt, ennyi volt: a csonka
gégében rángó kapkodás;
mikor már elszorult a torka,
akkor, egy nyári délelőtt
látogattam meg egy mogorva,
kietlen, nagy szobában őt.

A kietlen, sötét szobában
láttam a gyűrött lepedőt,
a lapos, nyűtt párnát s az ágyban
az elhagyottan szenvedőt,
egy könyvespolc alatt, soványan,
olyan irtózatos magányban,
hogy szólni sem tudtam, csak álltam
s döbbenten néztem a kibomlott
hálóing résén át a csontok
szikár börtönrácsát, amely
mögött vergődő szíve ver,
s kezét, amint fölötte görcsbe
rándult, s nem volt levágva körme,
és nem volt megfésülve sem,
nem volt egy pohár vize sem,
feküdt a kíntól vizesen,
s nem volt mellette senki sem –

mikor már elszorult a torka,

s úgy feküdt, mint egy elhagyott
házban az otthagyott halott,
nyitott ajtók és ablakok
mellett a kietlen szobában,
olyan siralmas némaságban,
hogy nem döngött egy árva légy se,
csak egy vékony síp szólt, a gége,
és a vékony sípszóra sárgán
mozdult a halott fő a párnán,
és megvonaglott a halott,
megérezte, hogy ott vagyok,
pillája rezdült, könyökére
emelkedett, szeme sötétje
rám tapadt, nézett rám zihálva,
mint az áldozat gyilkosára,
mintha orvul csak arra jöttem
volna a házba, hogy megöljem,
gyilkoljam a torkát szorítva,
míg el nem némul gégesípja,
és elraboljam maradék,
vergődő, vézna életét –

mikor már elszorult a torka...

Csak nézett rám, s én néztem őt,
a fuldokolva rettegőt,
néztük egymást vad rémületben,
egy szörnyű szálra fűzve ketten,
egy szörnyű tű vasán, ahogy
az élve fölszúrt rovarok,
föltűzve ketten, mint a lárva,
egy fuldokló kis síp szavára –

mikor már elszorult a torka...

Mondani akart valamit,
és azt hiszem, szólni akartam,
de csak a síp, a síp, a síp,
a síp sikoltott szakadatlan,
és ő nem bírta abbahagyni,
és én nem bírtam elszaladni,
pedig az ajtó nyitva volt,
s csak néztük egymást iszonyodva,
amíg a gége sípja szólt –

mikor már elszorult a torka...

Meddig tartott e néma torna?
Meddig tartott a néma párbaj
a betörővel, a halállal?
Ő rettegve lapult az ágyban,
és én csak néztem, én csak álltam,
s egyszerre láttam, hogy megöltem,
bár nem volt nálam puska, tőr sem,
amint hátradőlt hirtelen,
s a plafonra meredt a szem,
és az arccsont is kimeredt,
s megmerevültek a kezek,
még egyet rángva elhalón
a verejtékes takarón,
s már ránc se rándult homlokán,
csak a kis síp sírt tétován –

mikor már elszorult a torka...

És én csak álltam, fuldokolva,
és nem mertem moccanni sem,
és néztem őt, amíg a percek
a síp szavára sírva teltek,
csak néztem, aztán hirtelen
megfordultam és lábhegyen
szökve a néma házon át – jaj! –
magára hagytam a halállal,
ahogy, egy évvel azelőtt, kiszáradt
csontbörtönében haldokló apámat...

Delet harangoztak, mikor kiléptem.
A kezemen nem volt egy csöppnyi vér sem.
Az utcán egy lélek se járt.
Túlsó felén, a hegy tövében,
korhadt gerendák közt, roskadtan állt
egy ócska kordé, féloldalra dűlten.
Vén bodzabokrok közt a rúdra ültem,
hallgattam a sípszót a déli csöndben
és bámultam a szürke porba,
és folyt a könnyem. Folyt a könnyem –

mikor már elszorult a torka...
 

1961. július

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

piroskaforgacsne@gmail.com

(Pásztor Piroska, 2013.05.06 16:59)

Fantasztikus vers!

andrewvanyi@gmail.com

(andrew, 2010.03.11 20:05)

Gyönyörű vers!
Esetleg, valaki nem tudja, hogy honnan lehet hanganyagot letölteni? Ha valakinek megvan el tudná küldeni az email címemre?

Re: andrewvanyi@gmail.com

(Babits a betegágyon, 2013.02.07 19:54)

http://nyugat.oszk.hu/html/hanganyagok_mondottvers.htm

ReRe: andrewvanyi@gmail.com

(Admin/Latomus (szgá), 2013.02.11 22:50)

Kedves Ványi (?) András (?),

nagyon köszönöm az információt és a linket. Itt a Tabula Candidán baloldalt, a "kedvenc linkek" között meg is található az OSZK NYUGAT-oldala, csakhogy ez a vers - szerintem - az utóbbi időben kerülhetett fel, mert eredetileg (2008-ben) még nem volt ott. A hanganyag nagyon-nagyon jó: Lázár Csaba csodálatosan mondja ezt a megrázó verset. Külön érdekessége ennek a kommentjének, hogy 2010-ben már járt itt, és éppen Ön kérdezte, hogy valaki nem tud-e hanganyagról is. És íme, 2013-ben visszatért, hogy "leletét" közölje saját magával is (:D) és megossza velünk is. Még egyszer - sokunk nevében - köszönöm a figyelmességét, és gratulálok a kiváló hosszú memóriájához!

Hát...

(latomus@citromail.hu, 2008.11.19 02:12)

Hát... most itt van. Igyekeztem hiba nélkül begépelni. És örülök, hogy a régóta keresett verset épp ide, a Tabula Candidára tévedve - megtalálta... Üdvözlettel: Latomus/szgá

r.clau@citromail.hu

(Rangoni Claudia, 2008.06.16 21:26)

Ez a vers gyönyörű és borzasztóan megható! A Nyugat-szavalóversenyen hallottam megrendítő előadásban; azóta keresem, kutatom a művet...