Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Törökországi levelek (6)

2008.06.19

6


Drinápoly, 10. decembris 1717.


Édes néném, mi még itt vagyunk, itt is leszünk, de még nem tudjuk, itt is mit csinálunk. Még itt el nem untuk magunkot, de igen közél vagyunk hozzája, mert minthogy nem azért jöttünk ide, hogy itt sok időt töltsünk, és csak a drinápolyi szép sík mezőn vadásszunk, hanem azért, hogy bujdosásunknak végit szakasszuk. De a reménség igen-igen kezd fagyni bennünk. A' való, hogy nagy hidegek is járnak, hideg házakban is lakunk, de ugyan csak a bennünk való meleg megoltalmazná a fagyástól a reménséget, ha más nemzettel volna dolgunk. De mi lehet e világon hidegebb való dolog, mint a törökkel való dolog. A' való, ád biztató szót, de végit nem lehet látni a véle való végezésnek; abban a rettentő halogatás, holnap, holnap, az a holnap hat holnapra halad, és addig hat szót nem lehet belőlle kiráncigálni. Csak reménséggel kell pihegni. Őcsászársága megtudván, hogy az urunk francia köntöst visel, titkon egy öltöző köntöst csináltatott, és ma ide küldötte. A béllés többet ér a köntösnél. De itt mondhatni el, hogy nem kell az ajándékot tekinteni, hanem azt, aki küldötte. A' való, édes néném, hogy sokan vannak, akik ajándékot adnak, de kevesen vadnak, akik tudnák az ajándékozásnak módját, és akik az ajándékot helyesen tudnák adni. Mert ugyanis helyes ajándék-é egy vezértől egy fejdelemnek virágot, csuprot vagy évegkorsót küldeni? Az ilyen ajándék közönséges ebben az országban; itt ilyen szokás vagyon, de jó-é, illendő-é? Ne szóljunk már többet az ajándékról.

De édes néném, ha volna mit írnom kédnek, még el nem végezném levelemet, mert bizonyságul veszem a kéd szívecskéjit, hogy legnagyobb gyönyörűségem az, amikor kéddel beszélgethetek. Ma pedig éppen nagy egyepetyém vagyon kéddel beszélgetni. De inkább hacsak hejábanvalóságot is írok, hogysem ilyen hamar elvégezzem levelemet. De miről írjak, a botozásról? E' nem igen derék ajándék. De micsoda nagy becsület, mikor egy császár megbotoz valakit; elég a', hogy a császár megbotozta vejét. Hihető, hogy nem kereste kedvét a feleséginek. Mindazonáltal az okát nem tudjuk az ilyen fájdalmas becsületnek, mert az ilyen dolog csak a háremben, azaz az asszonyok házában megyen végben. Oda pedig egész férfinak nem szabad menni. De a botozást egy atyánkfiától tudtuk meg, amely atyánkfiának a felesége a kalmakányné szolgálatjában vagyon mosóné hivatalban. Ennek az ura magyar, és a kalmakánynak rabja; az udvarban pedig favágó tisztséget visel. Csak jó a jóakaró mindenütt. E' hazafiúságtól viseltetvén, gyakran látogat minket, és olyan titkos helyeken történt hírekkel kedveskedik nekünk. Mondja kéd, édes néném, hogy talám nincsen egyéb dolgom, hogy ilyen hejábanvalóságot írok. A' való, hogy a heverés legnagyobb dolgunk, de ha volna is, azt elhadnám a kédnek való írásért. Mert édes néném, ki szereti kédet úgy mint én? De megszaporítanám még két font szeretettel a többit, ha tudnám, hogy jó gondja vagyon az egészségire. Hát engem szeret kéd?

Forrás: http://mek.oszk.hu/00800/00880/html/mikes1.htm

oooooooooooooooooooooooooooooo

A 6.levél panaszkodó, sóvárgó: hazája és/vagy "édes nénje" után vágyódó. Mikes próbálja könnyed, társalgási nyelvezetbe, itt-ott humorba (vagy legalább keserű szájelhúzásba) csomagolni valódi érzéseit, de hiába: kiütköznek azok. Lassan elfogy a reményük, hogy valaha is elmehetnek Drinápolyból, pedig (ez kiderül) csak a szabadulás rövid állomásának vélték. A remény szó többszöri előfordulása érzékelteti ezt. Kiderül továbbá, hogy csak "rokokó bulvár" pletykák állnak Mikes rendelkezésére a korabeli udvari életről: igazán fontos, megörökítésre érdemes dolgok az utóbbi napokban nem történtek. De az is kiderül, hogy inkább ezeket a csipcsup semmiségeket veti papírra (a szultán megbotozta vejét), csak hogy ne kelljen  "édes nénjétől elszakadnia", azaz az írást abbahagynia... A bejegyzést záró kérdést illetően valószínűleg van némi igazséguk a Mikes-kutatóknak, akik szerint az "édes néném" nem valamiféle fiktív öregasszony valahol Európában, hanem egy Mikes emlékeiben vonzó, korban is hozzáillő, valóságos nagyvilági dáma lehetett Franciaországban... Fiatalemberről lévén szó, ez nagyon realisztikus hipotézis. (Nem tudom, bizonyított-e.)A 6. levélben Mikes ismét megcsillogtat néhány könnyed és tömör kijelentélst (szinte bölcsességet), amire az ő stílusa oly igen alkalmas , pl.:

"...nem azért jöttünk ide, hogy itt sok időt töltsünk, és csak a drinápolyi szép sík mezőn vadásszunk, hanem azért, hogy bujdosásunknak végit szakasszuk."

"A' való, hogy nagy hidegek is járnak, hideg házakban is lakunk, de ugyan csak a bennünk való meleg megoltalmazná a fagyástól a reménséget, ha más nemzettel volna dolgunk. De mi lehet e világon hidegebb való dolog, mint a törökkel való dolog."

"...sokan vannak, akik ajándékot adnak, de kevesen vadnak, akik tudnák az ajándékozásnak módját, és akik az ajándékot helyesen tudnák adni."

"...a heverés a legnagyobb dolgunk..." 

oooooooooooooooooooooooooooooo

A gyakorlott Mikes-olvasónak öt-hat levél elolvasása után már nem is kell hosszadalmas jegyzetapparátus.... Agyunk is, szívünk is hamar akklimatizálódott a XVIII. század elejének hangulatához, veretes-szép nyelvezetéhez.  Kivételes, szokatlan szóhasználat, szófordulat esetén persze még mindig érdemes egy-egy szónak utánanézni. De ez egyre ritkább, pl.

Nagy egyepetyém vagyon kéddel beszélgetni = nagy gyönyörűség számomra magával beszélgetni (gondoljunk a mai "etyepetye" jelentésére:)

Az ilyen ajándék közönséges ebben az országban = általános

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.