Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Törökországi levelek (3)

2008.06.16

3

Drinápoly, 29. octobris 1717.


Ideje már, édes néném, egy levelét venni kédnek, amelyet itt adták meg. Megérdemli már kéd is, hogy megírjam, miképpen érkeztünk ebben a császári városban. Gallipoliból 22. indultunk vala meg. Az úton semmi olyan dolog nem történt, amely méltó volna, hogy megírjam, mivel jöttünk, amint jöhettünk, ki jó, ki kacsiba lovakon. Hanem Üzönküpri nevű városban az urunk szállásának az udvarán olyan nagy szőllőtőt láttunk vala, mint egy nagy szilvafa. Abban sem hazudok, ha azt mondom, hogy a szőllőszem is volt rajta olyan nagy, mint egy nagy szilva. De a' csudálatos, hogy egyfelől az ágain ért szőllők voltanak, másfelől még csak tiszta egres volt; másfelől pedig még csak akkor kezdett virágozni. A három része az esztendőnek, hogy mint munkálkodik a szőllőtőn, itt egyszersmind meg lehetett volna látni. 28-dik pedig másfél mélyföldnire érkezvén Drinápolytól, a kajmakán tihája, azaz udvari kapitánya, vagy kétszázig való tisztekkel jöve urunk eleiben, hogy köszöntse a császár és az ura nevével. De ami legjobb volt, fél mélyföldnire a várostól sátorok alatt megvendégele bennünket az ura nevével. De ki gondolhatná, hogy a töröknek olyan jó étele volna. A' való, hogy mindenikünk éhezett. De az is való, édes néném, hogy étlen költem fel asztaltól, noha ettem legalább nyolcvan tál étekből. Ezt kéd el nem hinné, ha a szokást nem tudná. Eb szokás, kutya szokás! Jaj! édes néném, elig mártottunk egyszer a tálban, hogy azt elvitték előllünk, a másodikát, a harmadikát, egyszóval hetven vagy nyolcvan tál így repült el előllünk; némelyikben még nem is mártottunk, már vitték. Úgy tetszik, hogy csak az orrunkot akarták megvendégelni, és így koplalva költünk fel a gazdag ebédtől. Úgy voltunk, valamint Tantalus a vízzel való kádban, de mégis nem ihatik belőlle. Felfogadtam akkor haragos koplalásomban, hogy soha éhen török vendégségben nem megyek. De az italról szó sem volt. A' való, hogy amennyit ettünk, semmi szomjúságot nem okozott. Ennek a száraz ebédnek vége lévén, azután igen könnyen lóra ülénk. Az urunk a császár paripáján nagy pompával mene a városon végig a szállására. Estve pedig jó vacsorát küldött nekünk a kajmakán, amely jobb volt az ebédnél, mert nem törökök szolgáltak az asztalnál, hanem a mi cselédink, és akkor vették ki a tálot, amikor mondottuk. Ez a kajmakán pedig igen kedves embere a császárnak. Hogyne volna, mikor a leányával hál. Minthogy a vezér táboron vagyon, most ő viszi végben hivatalját. Ibrahimnak híják, az urunknak igen jóakarója. Ez is jovallotta egyik a császárnak, hogy utána küldjön Franciaországban. Még nem láttam őkalmakánságát, de ha soha nem látom is, szeretem kédet. Hát kéd engemet?

FORRÁS: http://mek.oszk.hu/00800/00880/html/mikes1.htm

Szómagyarázat:   *kéd = kend, maga  *kacsiba (kacsuba, kacsuka) = csámpás *kajmakán, kalmakán = kormányzó *tihája = udvari kapitánya (ahogy maga Mikes magyarázza)  *mélyföldnyire = mérföldnyire  *felfogadtam = megfogadtam  *jovallotta = javallotta, javasolta  *őkalmakánságát = őkormányzóságát (ironikus).

Feltűnő, hogy a -ban/-ben határozórag "hová?" kérdésre felel, és így -ba/-be értelemben szerepel a Mikes-korabeli erdélyi beszélt nyelvben (is). Ezeket a végződésket aláhúzással jelöltem. Az ilyen példákból is nyilvánvaló, hogy a "hova?" kérdésre felelő -ba/-be ragpárunk jóval későbbi, mint az ősinek mondható -ban/-ben!

Pirossal itt is Mikes legkedvesebb: humoros vagy egyszerűen csak szellemes mondatait emeltem ki.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.