Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sakknovella III. (kritika, tévéfilm)

2009.04.08

Brendel Mátyás a Sakknovelláról a virtus.hu-n

Talán az a tanulság, hogy a zsenialitás valami természetes eltérés, és ugyan kényszeríthető valami, és talán még jobb is lehet kényszerből, de hosszútávon a természetet még sem lehet megerőszakolni.

Egy kedves barátom adta ezt a könyvet – mivelhogy a sakknovella olyan 80 oldalas kisregény valójában - amely roppant mód érdekelt. Érdekelt pedig azért, mert a címe sakkot ígért, és belelapozván látszott, hogy valóban nem csak alibi a cím. A barátom biztosított is róla, hogy a sakknak fontos szerepe van a történetben.

Lévén jó sakkozó – valamikor versenyszerűen is játszottam – mindig is kényes voltam arra, amikor filmekben a sakk, mint forgatókönyvi elem szerepel, és iszonyatos hülyeségeket szoktak beadni a laikus közönségnek. Akár csak a tudományról, vagy számítógépekről is, a sakkról is naiv jelenetek szoktak lenni. Például, hogy két egészen jó játékos játszik, és az egyik nagy meglepetésre mattot ad. Hát ha egy lépésben meglepetésszerűen mattot adnak valakinek, akkor az nem játékos, és az nem egy komoly parti volt, kár ilyen illúziókat villogtatni.

De Zweig érthet a sakkhoz, mert a sakk a novellában nagyon hitelesen, és meglehetős szakértelemmel van ábrázolva. Nincsenek benne részletes partik, nem kell félni, de amit ír,a mögött látszódik a komoly tudás. Az író egyébként igen bravúrosan oldja meg azt a problémát, hogy az olvasók nagy része nem ért a sakkhoz különösebben. Sikerül végig úgy beszélnie partikról, hogy az a laikusoknak is érdekes lehet szerintem, a hozzáértőknek meg persze különösen. Magam is próbálkozok hasonló témákkal, és nem vagyok biztos benne, hogy sikerül ilyen jól megoldanom ezt a problémát. Olyan példa ez tehát, amiből van mit tanulnom.

A kisregény egyébként abban is érdekes, hogy majdnem klasszikus szerkezetű,de még sem sablonos. Van a történetnek felvezetése, csúcspontja és tanulsága, de még sem ilyen egyszerű. Kezdjük mindjárt azzal, hogy két főszereplő van. Az egyik egy tulajdonképpen autista gyerek, akiből sakkzseni lesz, és világbajnok. Ez egy ismerős téma, nem tudom, hogy akkoriban mennyire volt elcsépelt, de ma ez önmagában nem volna olyan eredeti. De szerencsére a regény nem csak ennyiből áll. Tulajdonképpen a drámai csúcspontot két hosszabb leírás vezeti fel. Az egyik Mirko Czentovic útja a sakkozás élvonalába, és a világbajnoki címig. Ebben a részben a hangsúlyegyébként a korai időszakon van, ami egy laikusnak érdekesebb, és nem a világbajnoki mérkőzéseken.

A kerettörténet egy tengerjáró hajón játszódik, amelyen a mesélő, Czentovic és mások utaznak, és különféle előjátékok után két fontos parti fog végül lejátszódni. Mirko ellenfele csak eme előjátékok – melyek szintén sakkpartik – során bukkan fel, viszonylag váratlanul. Ő Dr. B. akinek a nevét sem tudjuk. Talán azért nem, mert megtestesít egy népcsoportot: a nácik által üldözötteket. Dr. B. azonban nem koncentrációs táborban sínylődött, hanem egy hotelben kínozták szeparálással, ugyanis ki akarnak szedni bizonyos pénzügyi titkokat belőle. A felvezetés második hosszú része ennek a Dr. B.-nek a története.

Ő a hosszú szeparáció során egy sakkönyv ellopásával talál kiutat az ingerszegény környezet kínjaiból. Miután a könyv kimerül elkezd fejben játszmákat játszani. Mindez pedig kényszerből történik, ugyanis B. nem egy nagy sakkjátékos. Egyáltalán nem várható tőle, hogy megverje a sakkvilágbajnokot, hiszen nem is játszott évtizedekig igaziból igazi partner ellen. Csak önmaga ellen, ami végül is az őrületbe kergette, így jutott ki a fogságból.

A csúcspont az, amikor B. és Czentovic játszik egy partit a tengerjárón. Az elsőt B. megnyeri, de aztán a második során megint elborul az agya, ugyanúgy, mint hajdan a fogságban.

Felemás tehát ez a regény, mert párosan vannak a főszereplők, kettő az igazán fontos partik száma is. Az egyik nyertes, a másik vesztes.

Klasszikusan egy ilyen novellának az lehetne a fonala, hogy Czentovic hogyan lesz világbajnok, milyen nehézségeket kell leküzdenie. Vagy pont fordítva, hogy hogy, s miért vall kudarcot. Sokféle mondanivaló elképzelhető, ami a regényben benne is van. Az autizmus, mint olyan, a világbajnok sorsa és különös személyisége. Ugyanígy klasszikus fonál lehetne Dr. B. esete, é tanulsága sokféle lehetne, hogy hogyan győzi le a megpróbáltatásokat, vagy hogyan őrül bele. Mindez szintén benne van az írásban.

De az igazi tanulság, a mondanivaló ennél összetettebb. Nem is vagyok benne teljesen biztos. Az szembetűnő, hogy két hasonló ellenfél játszik egymás ellen. Nem kétféle erő, kétféle jellem, kétféle világnézet harca ez. Mindkét fél egy valamilyen szempontból különös, egyedi sakk-tehettség. Mirko autista, de B.is őrült. Mirko zsenialitása abból fakad, hogy az agya pszichés okokból szinte csak a sakkra koncentrál. B. tehetsége onnan van, hogy az agya szintén csak a sakkra koncentrál, de külső kényszerből. Két igen hasonló őrült-zsenivel van tehát dolgunk. Játszanak két játszmát, és igazából senki nem nyer. A világbajnok először kikap, Dr. B. pedig összeroppan, pedig jobb játékosnak bizonyult az első parti leírása alapján.

Talán a vesztés és nyerés eme különös viszonya Zweig mondandója. Dr. B. nyer a nácik ellen, mert nem őrlődik fel. De a kiút nincs ingyen: tulajdonképpen mégis csak feltörlődik, hiszen idegileg mégis összeroppan. Igaz nem úgy, ahogy a nácik szerették volna: nem köp, hanem összeomlik. Dr. B. a valóság elől a sakkba menekül. A valóság elöli huzamos menekvés pedig előbb-utóbb őrületbe vezet. Még akkor is, ha ez az egyetlen kiút a nácik karmából.

Mirko eleve nem nagyon foglalkozik a valósággal. Őt nem kényszeríti senki, ő eleve ilyen. Az eredmény valamennyire ugyanaz: mindketten sakkzsenivé válnak. Úgy tűnik, hogy a kényszer még nagyobb zsenivé teszi Dr. B.-t mint Mirkót, pedig ő ezt nem akarta végül is. Nem akarta, hogy az agya ennyire monomániás legyen. De eme nagyobb zsenialitás ára az épelméjűség.

Talán az a tanulság, hogy a zsenialitás valami természetes eltérés, és ugyan kényszeríthető valami, és talán még jobb is lehet kényszerből, de hosszútávon a természetet még sem lehet megerőszakolni.

Nem tudom, ezt akarta-e mondani Zweig. Más mást is beleláthat, nekem ezt sikerült kihámoznom. A regény ettől jó: nem teljesen anarchikus, de mégis nyitva hagy értelmezési lehetőségeket, amin magunk rágódhatunk.

Forrás: http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=22875
 

Brendel Mátyás rovata (brendelmatyas.virtus.hu) (Sajnos, az oldal időközben megszűnt!)

sakk.jpg

oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo

És van itt még egy érdekes tévéfilm 1958-ból (!), Várkonyi Zoltán rendezésében. Azért érdekes, mert hogy jutott eszébe bárkinek is 1958-ban éppen Stefan Zweig-novellát megfilmesíteni? S a másik: hogy engedhették bemutatni? Szerintem: sehogy. A lakosság körében nem volt még tévékészülék, vagy csak keveseknek, alig. Jómagam a filmet valamikor 2000 után láttam a televízióban, véletlenül. De érdemes rászánni azt a mindössze 52 percet. Ha megtalálom. Mert egyelőre eltűnt a netről.
oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo