Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kishúgunk

2010.09.22

K I S H Ú G U N K

 

Kép

 

 

Pál Dániel Levente (1982)

 

Lánynak sem volt normális. Zsilettel hegedült a karján. Szép, mi, mutatott róla néhány régi, barna fotót. A harmincas évek közepén, kilenc évesen. Okosabb volt az mindnyájunknál. A politikusoknál, még Horthynál és Rooseveltnél is okosabb volt, kilenc esztendős korában… Az anyánk két héttel később, akkor hozták haza valamelyik pesti klinikáról, addig látni sem akarta, megtiltotta, hogy bármelyikünk bemenjen hozzá vagy édességet, gyümölcsöt vigyünk neki. Apánk mehetett csak be, egyszer a hivatalos dolgokat elintézni meg valami pénzzel. Kemény és korlátolt asszony volt. Amikor megjött, először hagyta, hogy egyen, csúnyán lesoványkodott szegényke, majd megkérdezte, miért. Aztán hallgatott, egy vázába friss vizet töltött, visszarendezte a nárciszokat, szerette a nárciszt, más virágot meg sem tűrt maga körül, állítólag kivágta az udvarlóit, akik nem nárcisszal kedveskedtek neki, meg francia krémessel (a krémes szeretetét bécsi nagyanyja hagyta rá), még a járási bíró fiát is, pedig az aztán szép férfi volt, bálokba járt, Pesten tanult, két nyelven is beszélt. Idegesítően hosszan tudta állítgatni a nárciszait, így büntette az egész családot, a hallgatásával, hüllőtürelmével, torokköszörüléseivel. Nézett kifelé az ablakon, két keze járt a virágok körül, és nem evett, nem takarított, nem főzött, nem csinált az az ég világon semmit, amíg meg nem kapta, amit akart. Még le sem feküdt, ha bírta, inkább összecsuklott a kimerültségtől, nem engedett. Szegényke leejtette a kanalat is, úgy sértette a levegőt a kérdés. Remegett, mi az ajtóban kuksoltunk, bátorítottuk egymást. Remegett, nem félt, pedig kilenc évesen nem normális nem félni, egyáltalán nem normális nem félni. És nem ismerted anyánkat…

Remegett, a düh remegtette. Aztán elcsendesedett, ilyet sem láttam még, az egész teste csendesedett el, valahogy úgy, ahogy egy gépet kapcsol ki az ember. Felvette a kanalat, szépen megtörölte, leült, egyik lábát keresztbe kígyózta a másikon (az egész család nagyon hajlékony, gyenge csontú), anyámra emelte a tekintetét, édesanyám… és a maga kilencéves beszédével elmagyarázta anyánknak, hogy mit fog zúdítani Európára a náci Németország, még azt is mondta, hogy Hitler majd megöli magát. Mi, idősebbek, kerek szemmel figyeltük, azt se tudtuk még akkor, talán harmincöt lehetett, hogy ki az a Hitler, micsoda az a náci Németország. Mi a szomszéd srácokkal, a babáinkkal és anyánk szeszélyeivel voltunk jóllakatva. Kilenc éves húgunk a világpolitika tragikus fejlődésén eszmélkedett, és felvágta az ereit tiltakozásul egy távoli ország idegen politikusa ellen. Hogy foghattuk volna fel ezt akkor? Meg egyáltalán…
            Két évvel később egy klinikára vitték, mindenfélét beletömtek, egy német orvos beszélgetett vele, sakkoztak is, azt hiszem. Egyszer hazaengedték, talán negyvenkettőben, a háború miatt, nagy szegénység volt akkor, össze kellett tartanunk, ez a hallgatag és kezelhetetlen kis idegen megkeserítette a nyomorunkat, szétzilálta az állandó rettegést, végignézte, ahogy a menekülő katonák megerőszakolják két nővérét, majd megmérgezte a kutat, döglöttek is utána, a falubeliek és mindenki. Amikor anyánk megtudta, hogy ő volt, arcon ütötte. Ököllel, mint egy férfi, megcsontosodott és kiszáradt a háború alatt. A teste és a lelke is. A felszabadítás után úgy nézett ki, mint egy kóró. Szegény, mindent kifacsart magából, hogy túléljük. Ő hasba szúrta, egy átkozott petrezselymes késsel, a saját édesanyját…, az anyánkat. Mi álltunk az ajtóban, mindez kint történt, az udvaron a lugas alatt, és néztünk, először fel sem fogtuk, mi történt. Este volt már, majdnem sötét, azt hittük, végre megbékültek és most összeölelkeznek. Csak amikor szétváltak és anyánk megtántorodott, néztünk össze, hogy a másik is bajt gondol-e. Ottmaradtunk, nem mertünk közbeavatkozni, annyira tartottunk anyánktól, hogy hagytuk volna megdögleni, hagytuk volna, hogy az a szemünk láttára koncolja fel.

            Aztán elment. Fellélegeztünk, örültünk, amennyire akkor lehetett, az első este megittunk egy üveg pálinkát, csak a lányok és az anyánk. Kicsit sirattam, mintha temettünk volna. Éjjel, titokban sírtam utána, egyik nővérem is, egészen biztos, közös ágyban, közös paplannal aludtunk, hogy melegítsük egymást, sokáig rázkódott, remegett azon az éjszakán. Visszagondolva, igen, azt hiszem, külön-külön mindnyájan megsirattuk. Még anyánk is, a maga módján. 

ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo

Pál Dániel Levente 1982-ben született Budapesten. 2000 óta publikál saját verseket és fordításokat különböző folyóiratokban (Hitel, Magyar Műhely, Mozgó Világ, Nagyvilág, Parnasszus, PoLiSz, Prae). Portugálból, galegóból és franciából fordít már mind a három műnemben. 2004-től a Prae című folyóirat és a Prae rövidfilmes DVD szerkesztője. Önálló kötete (Sortűz a körkörös éjszakára) 2005-ben jelent meg a Kráter gondozásában. Irodalmi tervek… a Nagy fej sok szeme című második verseskötet befejezése-összefésülése (Megtörtént, csak Ügyvezető költő a 21. században címen, lásd alább -- szerk.) és a Diszlexiás roham című labirintusregény rendbe tétele.

Forrás: a litera.hu cikke 2006-ból: http://www.litera.hu/irodalom/pal-daniel-levente 

 

ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo

A novella kísérleti jellegű feldolgozásának elindítása (tizenéveseknek):

"TÉR: kórház és othhon váltják egymást
táblázatban összegyűjtöttük, melyikre mi jellemző
pl. kórház: betegség, sterilitás, magány, névtelenség
otthon: biztonság, meghittség, család, jó

itt pont fordítva működik, jöttek rá a diákok, hiszen a kórházban sokkal nagyobb biztonságban érzi magát a kishúg, egyedül jobban érzi magát, otthon nem értik meg, hülyének nézik, bizalmatlanok vele
tehát éles ellentét feszül a terek szempontjából a műben.

IDŐ: pontosan meghatározható, '30-as évek végétől '42-ig, rögtön "teret" teremt, a háború mint tér, mely meghatározó, és rányomja a bélyegét a mindennapokra, más törvények vannak, elembertelenedés.
a 9 éves koravén lesz, az anya hamarabb "szárad ki", idő előtt.

CSELEKMÉNY: egy diákom: "A háború borzalmai miatt egy lány gyökeres változásokon megy keresztül. Öngyilkos akar lenni, ez nem sikerül, végül megmérgezi a falut, és leszúrja az anyját."

SZEREPLŐK, VISZONYRENDSZEREK:
kishúg: központi figura, 9 éves, amikor találkozunk vele,. rögtön az indításban - az elbeszélő látásmódja szerint- megtudjuk, nem normális. öngyilkos akar lenni, félnek tőle, megmérgezi a falu kútját, leszúrja az anyját, de a háború miatt, annak borzalmait elkerülendő talán még jót is tesz a falusiakkal, hogy megöli őket. érdekes, hogy mindegyik osztályban oda lyukadtunk ki, ami először abszurdnak és lehetetlennek tűnt, hogy ez a lány "zseni", jó, csak a világ beteg. Hiszen látnok, megjósolja a nácikat, Hitlert. Az anyjával való kapcsolata nagyon fontos, ő öngyilkosságával nemet akar mondani a világra, de mivel ez nem sikerül, így a körülötte lévő világot tünteti el. Egyfajta identitásnovella, a lány le akar számolni magával, az anya leszúrása az eredettel való leszámolás is lehet. nem tud kommunikálni, idegen, mássága miatt elutasítják.

anya: homályos, de annál félelmetesebb utalások vannak, hogy az anya kegyetlen,"kemény és korlátolt asszony volt", a végén a háború még jobban megkeményíti, "megcsontosodott és kiszáradt a háború alatt", ököllel üt, mint egy férfi. retteg tőle a család, de hagynák megdögleni, "hagytuk volna, hogy a szemünk láttára koncolja fel".

apa: hiányszereplő, az elején megjelenik, aztán eltűnik, lehet persze a háborúra fogni, de az a lényeg, hogy nincs, így a szerepe az anyára hárul, ő maga pedig hiányként jelenik meg.

testvérek: félelem és rettegés az alapérzés, beszéltünk a Stockholm-szindrómáról is.

elbeszélő testvér: leír, dokumentál, semmi érzelem, kívülállás. mivel érintett, minden, amit mond, már egy adott nézőpontból való, nem teljesen objektív.

MOTÍVUMOK:
nárcisz: halálszimbólum, az anyához kötődik. nárcizmus.
kút: mélyre ásás archetípusa, amit megmérgez, benne újabb archetípus, a víz, a megtisztulásé."

Forrás: Csobi Sound - Kortárs magyaróra a Facebookon (Csobánka Zsuzsa)

http://hu-hu.facebook.com/topic.php?uid=137420066282420&topic=212 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.