Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


pontok

2010.01.29

p o n t o k

 

 

Karafiáth Orsolya (1976)

 

 

.kezdõ
Ha vállalod, hát én vagyok hibás.
Okod nem összefüggésben kerestem.
Mi szétszórt, úgyis újra összeránt -
meggyõz e régen eldõlt, néma verseny.

 

:holt
A Hold nem önmagával van teli -
kettõs fény egy elképzelt tó fölött.
Tekinteted a víz vakfoltjain -
ne félts. Ezen most már átlendülök.

 

...legvégsõ
Még nem tudom, minek vagy folytatása.
Azt sem, mi kezdõdött el így veled.
Más part kövek között, homokba ásva.

 

(pontosítás)
A víz levetkõztet, hogy rám saját
jelét tegye. (Áttetszõ kép a fénynek.)
Elsüllyedek, míg új palackba zársz.

 

Forrás K.O. verseivel: http://www.inaplo.hu/_mut/full_szerzo_szerint071.html 

A költő hivatalos honlapja: http://www.karafiath.hu/ (innen tovább) http://csokoljmeg.prae.hu/ 

 

Lóálarcban szabadon nyeríthetek

A Vámos-klub vendége: Karafiáth Orsolya (2006 augusztus)


fotó: Burger Barna

VÁMOS MIKLÓS: Akárhányszor találkoztunk kamerák jelenlétében, mindig parókában jöttél, sajnos, mert nekem az eredeti hajad jobban tetszik. Most lila-sötétkék turbánban vagy. Érdekel az a pillanat, amikor álltál a ruhatáradban, és kiválasztottad: ma, Vámos Miklóshoz, ezt!
KARAFIÁTH ORSOLYA: Pontosan így történt. Gondoltam, ez olyan észrevétlenül simul a fejembe, hogy jó lesz.
VÁMOS MIKLÓS: Valóban. Azt hiszem, még senkinek nem tűnt föl. Na, jó. 1976. szeptember 19-én születtél. Búsan nézel.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Még öt éve büszkélkedtem, hogy csak huszonöt vagyok, pedig csak húsznak nézek ki, de ez valahogyan átfordult már.
VÁMOS MIKLÓS: Rémes lehet. Ötvenben születtem. Csak úgy mondom.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Abba már bele se gondolok.
VÁMOS MIKLÓS: Ha lehet, én sem. Mindegy. Tudod, hogy 1976. szeptember 19. milyen napra esett?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Szerintem szerda.
VÁMOS MIKLÓS: Nem.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Csütörtök.
VÁMOS MIKLÓS: Nem.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Akkor... péntek?
VÁMOS MIKLÓS: Nem. Már nem sok van!
KARAFIÁTH ORSOLYA: Akkor most nagyon ravasz leszek. Vasárnap? Igen? Ó, szinte egyből! Elég rossz lehetett, mert akkor még nem volt szabad szombat, és még a vasárnapot is elrontottam... vagy az egész hetet. Nem tudom, soha nem mesélt erről az anyám.
VÁMOS MIKLÓS: Bizonyára ismered az Orsolya név jelentését.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Medve. De tegyük hozzá, hogy kismedve.
VÁMOS MIKLÓS: Igen, Ursula bizonyos rajzfilmekben épp a medve volt, de tegyük hozzá, hogy nem hasonlít rád.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Volt idő, amikor hasonlított.
VÁMOS MIKLÓS: Mit szólsz ahhoz, hogy bizonyos kutatások szerint mégsem az Ursulából származik az Orsolya, hanem az ófelnémet Hors-ból, jelentése: ló, paripa. Mit szólsz ehhez?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Hát ez még jobban tetszik, Miklós, te tudod, hogy miért. Totemállatom a nyerítő ló. Meg a röfögő disznó is, de az kevésbé. Van egy zenekarom, amelyben lóálarcban éneklünk lovakról. Ha színpadon vagyok, és fölveszem a lóálarcot, teljesen átlényegülök, és azt érzem, hogy voltaképpen a lóságban végre megtaláltam magam. Végre szabadon nyeríthetek. Az egyik ismerősöm mondta még régebben, hogy amikor együtt alszunk, és néha horkolok - asszem, még nem mondtam, hogy nagyon horkolok, de ne finom horkantgatásra gondolj, az enyém kemény, erős hrrrrrr-hrrrrrr -, abban benne van a tökéletes szabadság kifejeződése. Amikor horkolok, teljesen szabad lény lehetek, és voltaképpen ezt találtam meg a nyerítésben is, és nyeríteni azért sokkal szalonképesebb dolog, mint horkolni.
VÁMOS MIKLÓS: Tudod-e, hogy a Karafiáth jelent-e valamit?
KARAFIÁTH ORSOLYA: A család egyik fele szerint ez egy szlovák név, és azt jelenti: szegfű. Ezt alátámasztani látszik, hogy létezik Karafiáth szappan is, nagyapám őriz egyet, iszonyú büdös mosószappan. Hrabal-könyvekben gyakran előfordul Karafiáth doktor. Emlékszem, amikor még általános iskolás voltam, mindenki hozta nekem a Hrabal-könyveket, felolvasták azt a részt, amikor Karafiáth doktor tüsszent, és a feleségének kiesik a szeme. Családunk másik fele szerint török vagy örmény eredetű a nevünk, és talán szegfűszeget jelent, de ezt sem tudom pontosan.
VÁMOS MIKLÓS: Tanárképzőre jártál, aztán a bölcsészkarra. Többek között észt szakra. Hogyan lesz valaki észt szakos?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Nyilván nem azért, mert élt bennem a vágy, hogy észt szakos legyek. Volt egy barátnőm, Bori, aki szintén nem gondolt erre, viszont ő sokat sertepertélt a finnugor tanszék környékén. Dolgozott ott egy nagyon aranyos asszony, a Máj Berecki. Akkor még nem volt észt szak. Mondta a Bori, hogy Máj néni nagyon zaklatottan járkál az egyetem folyosóin, keres embereket az észt szakra, hogy végre akkreditálják. Borival összenéztünk, miért ne? Végül négyen lettünk észt szakosok, Bori, akinek nem sok köze volt az egészhez, bár fordított valamit észtből, én, aki egy szót sem beszéltem észtül, egy bolgár fiú, Nikoláj, három gyerek apja (néha behozta őket), és egy Gizi nevű lány, akiről végképp nem tudtunk semmit. Ebből az első évfolyamból csak Gizi végezte el az észt szakot, mert Nikolájnak született egy negyedik gyereke, én csak úgy lemorzsolódtam, Bori meg elköltözött vidékre, egy férjjel.
VÁMOS MIKLÓS: Vissza tudsz-e emlékezni, mikor történt először, hogy a papírra nem török basát rajzoltál, hanem két sort írtál, amelyek rímeltek.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Arra a pillanatra nem, de az biztos, hogy már egészen kis koromban eldőlt, hogy író és szerkesztő leszek. Készítettünk a húgommal folyóiratokat, képeket ragasztottunk füzetekbe, főleg a Dörmögő Dömötörből, az unoka-tesóimmal is. Az általános iskolában már sokszor írtam meg a házi feladatot rímes sorokban. Nem tudom, miért, így jött.
VÁMOS MIKLÓS: A Költők könyve című antológiában szereplő röpke önéletrajzodban ez olvasható: "Azt mondják, szerelmes verseket írok, főként nős férfiakról, de ez utóbbi puszta rágalom." Kedves Orsi, ha puszta rágalom, miért mondják?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Jó, hát kicsit igaz. De aztán a nős férfiakból valahogyan elvált férfiak lesznek, és akkor, ugye, már rendjén való a dolog. Sajnos, aki úgy normálisabb, az egy bizonyos ponton túl már nős. Azt vettem észre, hogy nekem a fiatalok nem jönnek be, tehát csak egy bizonyos kor után, a komolyabb, kész emberek jöhetnek szóba nálam, és azok többnyire elkötelezettek, ezen aztán nekem kell változtatnom.
VÁMOS MIKLÓS: Vagy neki. Gondolsz arra ilyenkor, hogy valahol egy nő viszont elveszti miattad azt a férfit?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Igazából azért nem volt annyira sok nős férfi az életemben, de azoknál nem jutott eszembe, hogy ó, de rossz lehet most annak a szegény asszonynak. Lehet, hogy ez kegyetlenül hangzik, de mégis így volt. Nem kerültem lelki válságba, mindig csak arra gondoltam, hogyan oldhatnám meg a helyzetet.
VÁMOS MIKLÓS: Gyakori eset, hogy akit akarunk, az épp másba szerelmes vagy mással él. Ha mondanál néhány példát, hogy mit kell ilyenkor csinálni, talán mindannyian okosabban távoznánk innen.


 

KARAFIÁTH ORSOLYA: Az első és legfontosabb, hogy eleinte hangoztatni kell, te nem akarod, hogy elváljon. Fontos, hogy a lehető legnagyobb szabadságban érezhesse magát. Jelezni kell, hogy az ő életében én a desszert vagyok. Azután finom kis lépések következnek. De az én módszereim, például a fenyegető üzenetek, nem biztos, hogy mindenkinél beválnak. Minden attól függ, milyen az adott férfi.
VÁMOS MIKLÓS: Fenyegető üzenetek? Fölhívod a nőt, és azt mondod...
KARAFIÁTH ORSOLYA: A nőt soha! A férfit kell zaklatni. De őt sem kell rögtön felhívni, sms-ekkel kezdjük. Mondjuk, azt írjuk, hogy szőrösödjön be a körömágyad. Küldesz két-három naponta egy ilyet, utána úgy teszel, mintha félrement volna, jaj, bocs, nem neked akartam. Végül már naponta tíz, húsz, majd egy hónap után ezt az egész hadjáratot abbahagyod - csönd. Akkor el kell gondolkodnia. Ennyire nem vagyok fontos?
VÁMOS MIKLÓS: Már be se nőjön a körömágyam?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Igen. Ez a nő csúnyákat írt nekem, de biztos szeretetből. Ha megszűnt a hadjárat, megszűnhetett a nagy érzés is. Akkor a férfi telefonál, jól vagy? Remekül. Ahogy letettük a telefont, megy a következő üzenet.
VÁMOS MIKLÓS: Evezzünk máshová. A Ludwig Múzeumban voltál műsorszervező. Most a Kréta magazinnál vagy... micsoda?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Én úgy mondom, hogy PR-menedzser. Reklámot csinálok nekik, és megjelenési helyeket keresünk. Most is szervezünk egy hétvégi gyerekprogramot, rengeteg esemény lesz, megy egy kiállítás egy új képregényfiguráról, akit úgy hívnak, Pongrác. Ez egy gyerekekkel foglalkozó cég, táboroztat is, szeretem ezt a munkát, noha való igaz, hogy a gyerekek nem a szívem csücskei.
VÁMOS MIKLÓS: Meglepsz. Korodbeli fiatal lányról azt feltételeznők, már-már fontolgatja, hogy maga is egy gyereknek adjon otthont.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Az más, egy saját gyerek! Megint más kétszázötven idegen nebuló. Ismerősök gyereke is rendben van.
VÁMOS MIKLÓS: Csak akkor idegesítenek, ha nem ismered őket.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Még így sem igaz. Annyi az egész, hogy ha egészen őszinte vagyok: legszívesebben nem gyerekekkel foglalkoznék. Most már azért kezdek belerázódni.
VÁMOS MIKLÓS: Ha jól értem, neked egy felnőttlap volna a megfelelő munkahely.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Talán. De előbb-utóbb ott vagyok jól, ahol vagyok. Igazából kár volt mondanom azt a mondatot. Sajnos, mindig kimondok ezt-azt, és utána már nehéz megmagyaráznom.
VÁMOS MIKLÓS: Dicséretes önmérséklet, hogy mindössze két vékonyka verseskönyvet adtál ki, szinte füzetet inkább. Az első a Lotte Lenya titkos éneke. Tulajdonképp mi dolgod a Lotte Lenya nevű német ajkú színművésznővel?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Úgy ejtendő: Lotte Lénia, németek hívták föl rá a figyelmemet.
VÁMOS MIKLÓS: Még furcsább, hogy eredetileg Karoline Wilhelmine Blamauer. Nevében a blama szóval nehezebb lett volna a karriere. De akárhogyan is hívták, mi a kapcsolatod Brecht egyik zeneszerzőjének, Kurt Weilnek a feleségével?
KARAFIÁTH ORSOLYA: ő voltaképpen főleg énekesnő, Csákányi Eszter estjét láttam, melyet az ő dalaiból állított öszsze. Nagyon rokonszenvesnek találtam. Ez nagyon régen történt, eszembe se jutott, hogy valamit kezdjek vele. Eredetileg Karády Katalinnal akartam valamit kezdeni. Csak aztán rájöttem, hogy az elég közhelyes volna. De ugyanannak a versnek lehetett volna a címe akár Karády Katalin titkos éneke is. Kivéve, hogy Johnny helyett Jávort vagy Palit kellett volna írnom. Lotte Lénia Karádyhoz képest exotikum, interjúkban is szépen el lehetett mondani, hogy ő kicsoda, és mégiscsak titokzatosabb. Nagyon megszerettem az arcát, a lényét, van róla egy hatalmas fotóalbumom, és utána is olvastam alaposan.
VÁMOS MIKLÓS: Amikor először a kezembe került ez a kötet, azt hittem, a te fényképed látható a címlapon, és nem Lotte Lenyáé/Léniáé.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Igen, sokan azt gondolták, a nagyapám is, dörmögött a könyvbemutatón, hogy azért rakhattak volna oda egy rendesebb fotót az Orsikáról. Kétségkívül van valami hasonlóság. De azért Karádyval is.
VÁMOS MIKLÓS: Fölfigyeltem arra, hogy első kötetedben előszeretettel alkalmazod a három sorból álló versszakokat. Miért?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Nem tudom. Általában azért a négysoros versszakot preferálom, és a háromsorosokat is úgy írom, hogy lehetnének négyes sorokba rendezve.
VÁMOS MIKLÓS: Akkor miért nincsenek?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Én az ilyen kérdésekre nehezen tudok válaszolni.
VÁMOS MIKLÓS: Elég sokszor élsz az irónia és a humor eszközével. Pedig a magyar irodalomban a humoros szerzőket általában kevésbé veszik komolyan. Van-e ilyen tapasztalatod, s ha igen, félsz-e ettől?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Nincs ilyen tapasztalatom, és félni egyáltalán nem félek ettől. Egészen más dolgoktól félek.
VÁMOS MIKLÓS: Például?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Például az elhízástól. Attól sem félek, hogy nem vesznek komolyan. Nem is kell mindenkit és mindent mindig komolyan venni. A vicces versek egyébként nagyon alkalmasak a fölolvasásra, mert a közönség rendszerint sokkal jobban szeret egy bizonyos pontig szórakozni, mint elmélyedni. Én hallgatóként nem is nagyon tudok, hiába hallom a leggyönyörűbb költeményt, alig sikerül befogadnom, arra inkább csak akkor vagyok képes, ha olvasom. Vegyük Parti Nagyot. Iszonyú vicces, és mégis a helyén van, a legnagyobbak közé sorolják.
VÁMOS MIKLÓS: Igen, de ha itt ülne, tőle is ezt kérdezném. Szerintem ez egy nehezebb út.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Lehet.
VÁMOS MIKLÓS: Ugorjunk a köteted végére. Lotte Lenya utolsó éneke, a két záró sor: "Maradt a megkopott varázs / pezsgők, vad slágerek, parókák." Innen származik a paróka-mániád, vagy fordítva?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Nem, az egész más úton jött az életembe.
VÁMOS MIKLÓS: A neves bécsi doktor, Sigmund Freud azt írja egy helyütt, hogy aki a külalakja mögé bújik, az álarcot visel.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Ezzel egyetértek.
VÁMOS MIKLÓS: Karafiáth Orsolya miért akar mindig álarcot/parókát viselni?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Kényelmesebb.
VÁMOS MIKLÓS: Tényleg? Rajtam egyetlenegyszer volt paróka, magamra maradtam egy budoárban, és kíváncsiságból fölpróbáltam, nagyon rossz érzés volt. Szorított.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Meg lehet szokni. Egy lány, aki fotózott engem, azt tanácsolta, húzzak harisnyát a fejemre a paróka alá, levágott harisnyát, amit megcsomózunk, úgy sokkal jobb. Bár azt is mesélte, hogy összekerült valami férfival, és amikor levette a parókát, a harisnya nem volt túl biztató látvány.
VÁMOS MIKLÓS: Ezt nem próbáltam, de nem hangzik túl kényelmesnek.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Mikor először viseltem parókát, az hosszú volt, úgy éreztem, lehúzza a fejem, ráadásul a fejbőröm borzalmasan viszketett. Lassacskán tudomásul vettem, hogy ezzel jár, viszont fenségesen nézek ki.
VÁMOS MIKLÓS: De mi van, ha még fenségesebben anélkül?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Azért egy paróka alaposan megváltoztatja az ember küllemét. Most van például az az új, nem tudom, láttad-e rajtam, Kleopátra-frizura, szőkén. A húgom szerint úgy nézek ki benne, mint Dávid Ibolya, de én úgy érzem magam, ha rajtam van, mint egy királynő.
VÁMOS MIKLÓS: A második köteted - lapzártakor több nincs is - a Café X címet viseli. Említetted, PR-ral foglalkozol. Egy könyv PR-ja 50 százalékig a címen múlik, 30 százalékig a borítón. Mint volt könyvkiadó mondom ezt, szomorún. Miért ezt a címet választottad?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Ikerkönyvben gondolkoztam. Ha elkészül a regényem, az Café Y címmel jelent volna meg, ezzel egy időben. A regény a verseskötetre épül, de még nem tudtam megírni. Ha egyszer elkészül, az lesz a címe: Iksz.
VÁMOS MIKLÓS: Az Ikszek már bevált a magyar regényirodalomban.
KARAFIÁTH ORSOLYA: Igen. És jelentsük ki, hogy a verseskötet borítója nagyon szép. Ami nem nekem köszönhető, hanem Filó Verának.
VÁMOS MIKLÓS: Rendben. Tudok rólad egy pletykát. Állítólag a jelenlegi miniszterelnök fenekét nyilvános helyen megfogtad, noha eladdig sosem találkoztatok. Igaz ez?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Megragadtam, igen. Fogadásból. Mindig is érdekelt, hogy milyen lehet. Utána megmondtam neki: miniszterelnök úr, gyönyörű feneke van. Azt felelte: köszönöm szépen. Tényleg nagyon aranyos volt. Kértem, hívjon meg egy sörre, mondta, hogy nincs nála készpénz. Mire én: azért miniszterelnök, hogy ennyit el tudjon intézni. És elintézte.
VÁMOS MIKLÓS: Ő nem tett kísérletet, hogy cserébe megfogja a te feneked?
KARAFIÁTH ORSOLYA: Nem... Az én fenekem nem nagyon reklámozni való. De majd jövőre. Elhatároztam, hogy én leszek az első fitnesz költőnő. Gyúrok, aerobikozom, és verseket írok a témáról. Vettem egy szobabiciklit, több mint fél éve, vannak súlyzóim... Most már csak rá kéne szánnom magam.

(Alexandra Pódium, 2006)

Képek: a fenti interjúból  http://www.alexandrakonyveshaz.hu/index.php?mod=konyvjelzo&id=493

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.