Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Átváltozások: Philemon és Baucis

2011.04.21

PHILEMON ÉS BAUCIS

 
(Átváltozások VIII. 611-724.)
 

ovidius-.jpg

 
Publius Ovidius Naso (Kr.e. 43 - Kr.u.17.) 
 
 
Hallgat már a folyam, Bámulják mind e csodákat:
Ixion fia meg, minthogy vadszivü s az istent
megveti mind, e nagyon hívőkön csak nevet, így szól:
„Mind mese ez; túlsok, mit vélsz, Achelous, az égről,
hogyha, minek csak akarja, alakját elveszi s adja.”

Mind megdöbbentek, s az ilyen szót nem helyeselték;
s adta Lelex legelőbb, érett-koru, -lelkü, a választ:
„Végtelen ám a hatalma, határt sosem ismer, az égnek;
s mit csak az égilakók kívántak, teljesedett is;
s hogy sose kételkedj: hárs mellett tölgyfa magaslik
phryg halmok közepett, közepes kőfal körülöttük:
láttam, mert Pittheus odaküldött egykoron engem,
minthogy az apja, Pelops volt régen e föld fejedelme.
Nem távol tó áll, tó most, hajdanta lakott föld,
most szárcsák, vöcskök, vizityúkok lakhelye, posvány.
Arra halandó képében Jupiter s vele pálcás
gyermeke jött, Atlantiades, de levetve a szárnyát.
Kértek ezer házban pihenőt és éjjeli szállást,
zártak ezer házat reteszek; hanem egy befogadta
mégis a két istent, csak sásfedeles kicsi kunyhó,
ám jó Baucis anyó s vele egykoru férje Philémon
házasok ott lettek még ifjan, s ott öregedtek
együtt, és a szegénységet megvallva viselték
könnyen e kunyhóban, sose lázadt ellene lelkük;
ott urat és szolgát, vendég, be hiába keresnél:
ők az egész háznép, s a parancsot az adja, ki kapja.
   
Hát hogy az égilakók e szerény kicsi házhoz elértek,
és fejüket hajtván alacsony kapuján bekerültek,
már elibük széket hoz az agg, le is ülteti őket;
rá a serény Baucis takarót tesz, durvaszövésűt,
tűzhelye langyosodott hamuját tovasöpri, föléleszt
tegnapi csöpp parazsat, táplálja levéllel a lángot
s száraz kéreggel; lobbantja öreg lehelettel;
fölszelt mézgafenyőt, padlásról hozza a rőzsét,
tördeli szét, s a kis üstnek alá odarakja serényen.
Majd, a locsolt kertből ami zöldséget hoz a férje,
fosztja levéltől mind; azután kormos fatetőről
ágas villával leemel füstlepte szalonnát,
mit be soká őrzött, darabocskát szel le belőle,
és a tüzön buzgó vízben megfőzi puhára.
Múlatják az időt közben, csalják csevegéssel,
várakozásuk könnyü legyen. S ama bükkfa-medencét,
falbaütött szögről mely függött görbe fülével,
langyosodott vízzel töltik, fürdetni a lábuk;
állt a középen egy ágy, raknak rá nádbuzogánynak
pelyhével töltött vánkost; fűzből keret és láb.
Nádbuzogány-pelyhes vánkost tesznek kerevetre,
rendezik el buzgón; fűzből kerevet-keret és láb;
rá takarót tesznek, mit egyébkor elő sose vesznek,
csak szent ünnepeken; de bizony hogy ez is csak öreg volt
és foszlott, illő mindenhogy a fűz-kerevethez.
Dőlt le a két isten. Nekitűrőzködve, remegve
asztalt ád az anyó: de a háromból rövidebb volt
egy láb: tettek alá cserepet, s eltűnt a különbség,
már egyenes; lapját zöld ménta sikálja simára.
Tiszta Minervának kétszínü bogyója kerül rá,
s ősszel termő som borseprő-óvta gyümölcse;
répa, cikória is, sajttá sürüdötten aludttej,
s véle tojás, langyos hamuban forgatva kifőzött,
mindez agyagtálban. S keverő, ami éppoly ezüstből
volt vésett, vele meg faragott poharak, valamennyi
bükkfából, sárgállt vájt öblük szőke viasszal;
csöpp kis idő: s melegen küldött neki étket a tűzhely,
végül a nem nagy időn át vénült bor jön utána,
s második asztalnak mindez hamar ad helyet aztán:
ott a dió, füge, ott az aszalt datolyák meg a szilva,
majd remekillatu alma kerül kereköblü kosárba,
s bíborosult vessző leszedett friss fürtje, a szőlő.
Ott közepütt, a fehér lépesméz; és ami legfőbb:
jóakaró orcák, sose rest, sose szűkös igyekvés.

Közben a kancsóról látják, hogy megtelik újra
mindig, amint kiürül, s hogy a bor megemelkedik önként,
megrémülnek, a furcsa csodán, tenyerét fölemelve
Baucis anyó könyörög s vele félénk férje Philemon,
rögtönzött kicsiny étkeikért a bocsánatuk esdve.
Volt egy lúdjuk, a kis kunyhó őrzője, egyetlen,
ezt a lakók le akarták vágni az égilakóknak;
fürge a lúd, repdes, fárasztja a két öregembert,
játssza ki őket igen hosszan, s fut az égilakókhoz
végül is oltalomért: mire ők tiltják leölését.
»Égből érkeztünk, bűnhődni fog itt a sok ádáz
szomszéd, érdeme díjában; de ti«, szólnak, »a vészből
megmenekültök, igen; de ki kell most lépnetek innen,
s nyomdokaink kísérve, a hegy meredek tetejére
mennetek!« Így is tesz mindkettő, botra hajolva
lépdelnek föl a domb derekán igyekezve a vének.
 
Annyira voltak csak, mint nyíl tud szállni, a csúcstól,
s vissza amint néznek, látják, hogy lent az egész táj
mélyre, mocsárba merült, csak az ő kicsiny otthonuk áll még;
sírnak a szomszédok sorsán, s ámulnak az aggok;
s ím az a kettőjüknek is oly kicsi ócska lakocska
templommá válik: cölöp állott, most csupa oszlop,
sárgul a zsupp, s a tető tündöklik sárga arannyal,
díszes az ajtófél, márványból rakva a padlat.
Saturnus fia most szeliden megkérdezi tőlük:
»Mondd, te igazságos vénember s hű felesége
ennek a jó férjnek, mire vágytok?« Csak keveset szól
Baucisszal, s közösen vele már ezt kéri Philemon:
»Itt mi a papjaitok, szentélyetek őrei légyünk,
s mert egyetértésben töltöttük az életet együtt,
egy legyen elhívó óránk, sose lássam a sírját
én feleségemnek, ne temessen el ő soha engem.«
   
Teljesedik vágyuk: hív őrei voltak a szentelt
helynek, míg éltek; s mikor őket az aggkor, az évek
megtörték, s mikor épp ama lépcsőn állva, az elmúlt
dolgokról szóltak, hát Baucis látja: Philemon
lombosodik, s Baucist leveledzeni látja Philemon.
Már mindkettőnek kezdett arcára a lombcsúcs
nőni, mikor míg még lehetett, »Isten veled, édes
hitvesem!« ezt mondták, egyszerre, s az ágak is ekkor
és egyszerre belepték ajkuk: a thynosi tájon
azt az iker két fát a lakos mutogatja ma is még.
Ezt szavanemjátszó sok vén (nem volt oka csalni)
mondta el énnekem; magam is láttam koszorúkat
függni az ágakon ott, s szóltam, magam is, koszorúzva:
»Égi legyen, kit az ég kedvel, s tisztelt, aki tisztel!«"
 
(Devecseri Gábor fordítása)
 
 
 
 
PHILEMON ET BAUCIS
 
(Metamorphoses VIII. 611-724.)
 
 
Publius Ovidius Naso (Kr.e. 43 - Kr.u.17.) 
 
 
Amnis ab his tacuit. factum mirabile cunctos
moverat: inridet credentes, utque deorum
spretor erat mentisque ferox, Ixione natus
„ficta refers nimiumque putas, Acheloe, potentes
esse deos,” dixit „si dant adimuntque figuras.”

Obstipuere omnes nec talia dicta probarunt,
ante omnesque Lelex animo maturus et aevo,
sic ait: „inmensa est finemque potentia caeli
non habet, et quicquid superi voluere, peractum est,
quoque minus dubites, tiliae contermina quercus
collibus est Phrygiis, modico circumdata muro:
ipse locum vidi; nam me Pelopeia Pittheus
misit in arva suo quondam regnata parenti.
Haud procul hinc stagnum est, tellus habitabilis olim,
nunc celebres mergis fulicisque palustribus undae;
Iuppiter huc specie mortali cumque parente
venit Atlantiades positis caducifer alis.
Mille domos adiere locum requiemque petentes,
mille domos clausere serae; tamen una recepit,
parva quidem, stipulis et canna tecta palustri,
sed pia Baucis anus parilique aetate Philemon
illa sunt annis iuncti iuvenalibus, illa
consenuere casa paupertatemque fatendo
effecere levem nec iniqua mente ferendo;
nec refert, dominos illic famulosne requiras:
tota domus duo sunt, idem parentque iubentque.

Ergo ubi caelicolae parvos tetigere penates
summissoque humiles intrarunt vertice postes,
membra senex posito iussit relevare sedili;
cui superiniecit textum rude sedula Baucis
inque foco tepidum cinerem dimovit et ignes
suscitat hesternos foliisque et cortice sicco
nutrit et ad flammas anima producit anili
multifidasque faces ramaliaque arida tecto
detulit et minuit parvoque admovit aeno,
quodque suus coniunx riguo conlegerat horto,
truncat holus foliis; furca levat illa bicorni
sordida terga suis nigro pendentia tigno,
servatoque diu resecat de tergore partem
exiguam sectamque domat ferventibus undis.
Interea medias fallunt sermonibus horas
sentirique moram prohibent. erat alveus illic
fagineus, curva clavo suspensus ab ansa:
is tepidis inpletur aquis artusque fovendos
accipit. in medio torus est de mollibus ulvis
inpositus lecto sponda pedibusque salignis.
vestibus hunc velant, quas non nisi tempore festo
sternere consuerant: sed et haec vilisque vetusque
vestis erat, lecto non indignanda saligno.
Accubuere dei. Mensam succincta tremensque
ponit anus, mensae sed erat pes tertius inpar:
testa parem fecit; quae postquam subdita clivum
sustulit, aequatam mentae tersere virentes.
Ponitur hic bicolor sincerae baca Minervae
conditaque in liquida corna autumnalia faece
intibaque et radix et lactis massa coacti
ovaque non acri leviter versata favilla,
omnia fictilibus. post haec caelatus eodem
sistitur argento crater fabricataque fago
pocula, qua cava sunt, flaventibus inlita ceris;
parva mora est, epulasque foci misere calentes,
nec longae rursus referuntur vina senectae
dantque locum mensis paulum seducta secundis:
hic nux, hic mixta est rugosis carica palmis
prunaque et in patulis redolentia mala canistris
et de purpureis conlectae vitibus uvae,
candidus in medio favus est; super omnia vultus
accessere boni nec iners pauperque voluntas.

Interea totiens haustum cratera repleri
sponte sua per seque vident succrescere vina:
attoniti novitate pavent manibusque supinis
concipiunt Baucisque preces timidusque Philemon
et veniam dapibus nullisque paratibus orant.
unicus anser erat, minimae custodia villae:
quem dis hospitibus domini mactare parabant;
ille celer penna tardos aetate fatigat
eluditque diu tandemque est visus ad ipsos
confugisse deos: superi vetuere necari
„di”que „sumus, meritasque luet vicinia poenas
inpia” dixerunt; „vobis inmunibus huius
esse mali dabitur. modo vestra relinquite tecta
ac nostros comitate gradus et in ardua montis
ite simul!” parent et dis praeeuntibus ambo
membra levant baculis tardique senilibus annis
nituntur longo vestigia ponere clivo.
 
Tantum aberant summo, quantum semel ire sagitta
missa potest: flexere oculos et inhospita tecta
mersa vident quaeruntque ubi sint pia culmina villae:
sola loco stabat, quae dis fuit hospita magnis.
dumque ea mirantur, dum deflent fata suorum,
illa vetus, dominis etiam casa parva duobus
vertitur in templum (furcas subiere columnae,
stramina flavescunt), aurataque tecta videntur,
caelataeque fores, adopertaque marmore tellus.
talia tum placido Saturnius edidit ore:
„dicite, iuste senex et femina coniuge iusto
digna, quid optetis!” cum Baucide pauca locutus
iudicium superis aperit commune Philemon:
„esse sacerdotes delubraque vestra tueri
poscimus, et quoniam concordes egimus annos,
auferat hora duos eadem, nec coniugis umquam
busta meae videam, neu sim tumulandus ab illa.”

Vota fides sequitur: templi tutela fuere,
donec vita data est; annis aevoque soluti
ante gradus sacros cum starent forte locique
narrarent casus, frondere Philemona Baucis,
Baucida conspexit senior frondere Philemon.
Iamque super geminos crescente cacumine vultus
mutua, dum licuit, reddebant dicta „vale” que
„o coniunx” dixere simul, simul abdita texit
ora frutex: ostendit adhuc Thyneius illic
incola de gemino vicinos corpore truncos.
haec mihi non vani (neque erat, cur fallere vellent)
narravere senes; equidem pendentia vidi
serta super ramos ponensque recentia dixi
„Cura deum di sint, et qui coluere, colantur.” ”
 

rembrandt_philemon-and-baucis.jpg

 Rembrandt: Philemon et Baucis

http://www.rembrandtonline.org/Philemon-and-Baucis.html 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Please specially targeted attractive, depolarize packed bedtime.

(ediseowefehu, 2019.02.27 12:48)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone 20mg</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/