Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kassák Lajos Füst Milánról

2008.12.14

FÜST MILÁN

(Nyugat 1927/16. Figyelő. Részletek a tanulmányból)

 

 

Kassák Lajos (1887-1967)

 

 

Füst Milán azok közül a költők közül való, akiknek sorsuk van, életük megválthatatlan terhek alatt hömpölyög, nem lobogó viharhoz, hanem mélyen izzó folyóhoz hasonló. Költészete nem a világ külső szemléletéből, hanem a költő fizikai és pszichikai adottságaiból táplálkozik. Mint szigorúan körülzárt egység áll a világban, legtöbbnyire szemben a világgal. Ez a szembenállás nem elvi meggondolások eredménye, nem pózbahelyezkedés: tisztára emberi attitüd, inkább életérzés, mintsem világszemlélet. lírikus. Lírája száz százalékban individuális líra. (…)

 
 Füst verseinek nincsen szigorú konstrukciójuk, organikus folytatódásai a költőnek. Nem mintha ez a költészet tisztára hangulat-költészet lenne, de mivel a költő tudatos beavatkozása erősen negatív jellegű, fejlődését nem kényszeríti irányba, megmarad az érzések adekvát kifejeződésének. Formaépítése ezért nem architektonikus, nem fölfelé emelkedő, hanem összeboruló és horizontálisan terjedelmes. Jól sikerült verseinek a megjelenése az alkonyatban álló magányos domb érzetét kelti föl bennem.
S határozottan nincs igazuk a kritikusoknak, akik Füst költeményeit képekhez szokták hasonlítani s a hangulatait régi holland piktorok mélytónusú s barnaszínű képeinek a hangulataihoz rokonítják. Füstnek semmi köze a síkhoz, nála nem a szín, hanem a test a fontos, kivétel nélkül a térbe vetíti ki érzéseit és gondolatait. Az ő versei nem színtónusokból összehozott síkképek, hanem elgömbölyített testformákból térbe állított plasztikák. Mondhatnám, irodalomban kifejezett érzéstömbök. És Füst költeményei érzéssel telítettek és testformájukban kiegyensúlyozottak.
De nem ugyanilyen egyvonalú és hiánytalan a prózai munkássága. (…)
Az «Advent» úgy tartalmilag, mint formailag a költő legsikerültebb munkái közül való. A «Nevetők» tematikus merevsége s az «Aranytál» formai stilizáltsága helyett itt ujra a költő «parancsoló indulatai», a magába fordult ember örvénylő érzései adják meg a mondanivaló lényegét. A regény meséje csak eszköz az embertartalom kinyilvánításához s a külső forma nem megmerevedett stílus, hanem a mondanivalónak művészetté objektiválódása. A történet az angliai katolikus-üldözések idejében játszódik, szereplői részben az uralkodó vallás törvénykezői, részben az új vallás fanatikus hívői. Isten együgyű báránykái. Középkori levegő, sötétség és bizonytalanság mindenütt. Ez a munka kemény próbaköve Füst mai erejének és fejlődési lehetőségének. Kétségtelen, hogy Füstben ma is élnek a végzetes szenvedélyek, lírája nem a pubertás lírája volt és nem apadt ki a fiatalság éveinek elmúlásával, ahogyan azt a költő panaszolja. Hiszen már maga az «Advent» puszta anyagának megtalálása is azt bizonyítja, hogy Füst önmaga fölött elmondott szentenciái legalább is túlzottak s hogy ebben a munkában a költő visszatalált régi magához. Lelki történések könyve az «Advent», de nem illusztratív pszichológia, hanem sorsszerű állapot. Egyes részei élményszerűségükben és művészi szuggesztivitásukban Dosztojevszkij legsikerültebb műveihez mérhetők. A könyv tartalma nem téma az író részére, hanem legszemélyesebb én-ügye, emésztő szenvedélyességének, kísértetlátásának és kétkedő gondolatainak kényszerű szavakba testesedése.
Lehet azonban, hogy a költőnek ez az önmagára találása, a szenvedélyek produktivitása bizonyos körülmények között periódikussá lesz. De még ez sem a líra megszűnését, csak az aktívból a passzívba, a szintézis helyett az analizis felé való eltolódást fogja jelenteni. Mert Füst, mint Rimbaud, erőkkel megáldott s kétségekkel és rémületekkel megvert embernek született. De amíg Rimbaudnak, aki később a céltalan csavargásokra és rablókereskedelemre is nagyszerűnek bizonyult, a művészet is újabb és újabb lelki kalandok területe volt, addig Füstnek egyetlen és halálosan komolyan vett kiélési területe a költészet. (…)
 
Önmagába zárt individuum.
Valaki, letünt Isten mozgatja őt a sors fonalán előre-hátra. Tragikusak és néha tragikomikusak ezek a mozgások. Van bennük eltökéltség és bennük van a szörnyű tehetetlenség érzése is.
Az áradó szenvedély s a végzetestől óvó öntudat kettőssége ez az élet.
Füst Milán költő, aki vágyódik szép után és gyűlöli a csunyát s ember, aki csak a gonoszat és a jót érzékeli.

Költészetének problémái teljes jelentőségükben ember-életének is központi problémái. Naivitás azt gondolnia, ha megszűnt költőnek lenni okosan íróvá «dresszirozhatja» magát. Viszont, ha megszünnének a benne dúló szenvedélyek, amik a költészetét is táplálják, részére ezzel az egész aktív élet megszűnik, mert hiszen ő nem a modern típusú «szenvedélyes ember», hanem a szenvedélyek embere, örök nyugtalanságra ítélt középkori lélek, egyegészben eretnek és inkvizitor. A szó klasszikus értelmében költő.

http://www.epa.oszk.hu/00000/00022/00425/13301.htm

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.