Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A filozófus töredékeiből

2008.12.10

IDÉZETEK A FILOZÓFUS TÖREDÉKEIBŐL

 

Simone Weil  (1909-1943) 

\

Két dolog, mely nem vezethető vissza semmiféle racionalizmusra: az idő és a szépség.

Amerikai füzetek

\

Az idő valójában nem létezik (legfeljebb a jelen mint határvonal), mégis alá vagyunk vetve neki. Ez a sorsunk. Annak vagyunk alávetve, ami nem létezik.

Jegyzetfüzet II. - Tévhitek

\

Semmit sem birtokolunk a világon - mivel a véletlen bármit elragadhat tőlünk -, hacsak azt a képességet nem, hogy így szólhatunk: én. Ezt kell odaadni Istenek, azaz kioltani. Egyetlen más szabad cselekedet sincs a hatalmunkban, csak ez az egy: az én eltörlése.

Jegyzetfüzet II. - Az én

\

A boldog ember szeretete olyan, hogy osztozni akar annak a boldogtalannak a szenvedésében, akit szeret.

A boldogtalan szeretete olyan, hogy már az is örömmel tölti el, ha a szeretett lényt örömben tudja, anélkül, hogy részesülne ebben az örömben, vagy akár óhajtana részesülni benne.

Jegyzetfüzet II. - Szeretet

 \

Bűnünk az, hogy létezni akarunk,

s büntetésünk, hogy azt hisszük: létezünk.

A vezeklés annak akarása, hogy ne létezzünk többé;

üdvösségünk pedig abban rejlik, hogy látjuk: nem is létezünk...

A pokol annak a felismerésnek az elutasítása, hogy nem létezünk.

Amerikai füzetek 

Forrás: http://mek.oszk.hu/00100/00174/html/06.htm 

Pilinszky János Simone Weilről:

Simone Weil 1909. február 9-én született Párizsban. Apja neves orvos, s a kislány kivételesen védett környezetben nô fel. Ötéves, amikor egy hadifogoly alakjában fölismeri mások szenvedését, s együttérzésbôl lemond minden édességrôl.
 De a fiatal gyermeklány rövidesen megismeri a személyes szenvedést is, élete végéig tartó heves fejgörcsök formájában. Tizennégy esztendôs, amikor mélységes csalódással eszmél rá önmaga szellemi kisebbrendűségére, zseniális matematikus bátyjának árnyékában. Feleletül: elhanyagolja külsejét s fölfedezi, hogy ,,bárki ember, ha értelme még oly hitvány is, de az igazság egyetlen és lankadatlan vágya hajtja, biztosan elérhet a lángelmék számára fönntartott birodalomba.''

Líceumi társai mint komoly, különös kislányra emlékeznek vissza rá. Alakja még inkább kitűnik fôiskolai környezetébôl. Híres filozófiatanára, Alain szerint soha senki jobban nem értette meg Spinoza gondolatvilágát. Társai -- egy-két kivétellel -- inkább tartózkodnak tôle. A fiatal lány káprázatos szelleme már-már betegesnek tűnik elôttük. Ítéleteinek pontossága, fölénye és heve lehetetlenné teszi legtöbbjük számára a vele való eszmecserét. Néhány fiú, a hajdani diáknyelven így vall errôl: ,,Ismertem Simone Weilt az egyetemrôl, ihatatlan volt!''

1931-ben tanár lesz Puy-ben. Ekkor csatlakozik nyíltan az elnyomottakhoz, s a kisváros közönsége nemegyszer döbbenten látja ôt együtt inni és kártyázni a munkásokkal. A rázúduló felháborodást Gustave Thibon elbeszélése szerint Simone Weil földöntúli iróniával fogadja, s egy felügyelônek, ki felfüggesztésével fenyegetôzött, mosolyogva válaszolta: ,,Tanfelügyelô úr, a felfüggesztést én mindig is pályafutásom természetes megkoronázásának tartottam.''
 S a megkezdett úton nincs többé megállás. Egyre mélyebben vonzza ôt magához az emberi szenvedés, osztozni kíván benne, teljes mélységében kívánja megtapasztalni, mert úgy érzi, csak így lehet mások segítségére. 1934-ben marósnak szegôdik a Renault-művekhez. Itteni tapasztalatairól vall La condition ouvriére című 1956-ban megjelent könyvében, amelyet Albert Camus a háború utáni Franciaország ,,legnagyobb és legnemesebb'' művének nevez.

1935-ben, mikor kezdetét veszi a spanyol polgárháború, azonnal jelentkezik szolgálattételre a baloldali erôk oldalán. Egy baleset miatt azonban rövidesen vissza kell térnie Franciaországba.
 1937-ben Saint-Quentinban tanít, majd 1940-ben szüleivel együtt Marseille-ba menekül a német megszállók elôl. Itt ismerkedik meg Perrin atyával (műveinek késôbbi szerkesztôjével) és Gustave Thibonnal. Kenyerét egyszerű szôlôművesként keresi, de kezdôdô tüdôbaja lassan pokollá változtatja életét.
 1942 májusában New Yorkba kíséri szüleit, de maga visszatér Angliába. Szeretné, ha a titkosszolgálat a front mögötti ellenséges területre dobná át, de ilyen feladatra fizikailag tökéletesen alkalmatlannak találják, s jelentkezését elutasítják. Simone Weil ekkor már súlyos beteg. De valahogy nem vesz tudomást errôl. Fölös élelmiszerét szétosztja, s maga csak annyit eszik, amennyi akkoriban jutott egy emberre az éhezô Franciaországban. Halálos betegen, végképp legyöngülve, amikor kimerülten hazajön napi munkájából -- ez az utolsó hírünk róla --, különös feladat várja otthon. Órákon át mesélnie kell (csodálatosan mesélt!) szállásadónôje szellemileg visszamaradott kisfiának, így ajándékozva meg ismeretlen és földöntúli boldogsággal a szerencsétlent.

Maga e napokban alig él már. Harmincnégy éves, amikor a tuberkulózis és az általános testi gyengeség végez vele.

Ez röviden Simone Weil látható története. Az igazi, a láthatatlan, emögött húzódik.                                                                     

(Pilinszky János, 1965) 
Forrás: http://www.ppek.hu/k191.htm  

A L'Harmattan Kiadó könyvismertetőjéből:

Simone Weil (1909-1943) a XX. századi gondolkodástörténet egyik legjelentősebb alakja, akinek posztumusz életműve filozófiai, vallásos, sőt kifejezetten tudományos, politikai elképzeléseket foglal magában. Elsősorban mégis filozófus volt: a neoplatonista metafizika kiemelkedő képviselőjeként misztikus meglátásait is filozófiai kategóriákban fogalmazta meg. A ma már világszerte klasszikus szerzőként tisztelt francia gondolkodó a modern kori keresztény spirituális irodalom talán leghitelesebb, legvonzóbb életművét hagyta ránk. Neve a magyar olvasók előtt sem ismeretlen, hiszen Pilinszky János már a hatvanas években lelkes olvasója és hazai népszerűsítője lett.

Harmattan

 

 

A filozófusnőről készüló honlap: http://simoneweil.net/home.htm 

Az ember csak egy villámcsapásnyi időre képes kiszabadulni a világ törvényei alól. A megállás pillanatai ezek, a szemlélődésé, a tiszta megvilágosodásé, a lelki ürességé, az erkölcsi üresség elfogadásáé. Ezekben a pillanatokban vagyunk fogékonyak a természetfölöttire.

Aki egy percre vállalja az ürességet, vagy kap természetfölötti kenyeret, vagy elbukik. Félelmetes kockázat, de bele kell menni, bár egy percnyi teljes reménytelenséget jelent. De futni nem kell utána.

Jegyzetfüzet II. - Elfogadni az ürességet

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.