Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Weöres 100

2013.06.22

WEÖRES SÁNDOR (1913.06.22 - 1989.01.22.)

ws.jpg

Az egyik utolsó polihisztor, Lánárd Sándor egyik rövid esszéjével és néhány hangdokumentummal tisztelgünk a Mester emléke és életműve előtt...

Lénárd Sándor: Weöres Sándor versei

(In: Kultura, 1959. június, Sao Paolo)

 

A világtörténelem és a irodalomtörténelem összefüggései lazák. A világi és a ninivei hatalmak bezárhatják, esetleg agyonverhetik a költőt, de tevékenységük legfeljebb irodalmi téma s ha nem az, nyomtalanul eltűnik.
A Weöres Sándor harmincéves költői munkásságának eredményeit összefoglaló kötet: "A hallgatás tornya" 1956-ban jelent meg, talán azért, mert akkor szabadabb volt a légkör s nem számított főbenjáró bűnnek pártonkívüli, politikamentes, semmilyen izmust sem építő lírát kiadni. Műfordításai, "A lélek idézése" az 1958-as évszámot mutatják - talán, mert akkor elhallgattak az írók s a kormány épp azt akarván bebizonyítani, hogy írnak, szép, új kiadásban régebbi műveket bocsátott közre, - talán, de nem érdemes találgatni, tény csak az, hogy a versek még akkor is élnek majd, amikor az Idő - hogy modern szóval éljek - már rég liquidálta a mai hatalmasok indítóokait, neveiket, szobraikat.

Tudjuk, hogy mi minden dacára írt a kortárs és őszintén csodáljuk, hogy írt. S csodálkozunk, mert mi, - a régiek, a kivetettek, a visszanézők - azt hittük, hogy már nincs otthon költő. Tévedtünk, mint a kiváló Toldi, aki a múlt század közepe felé azt vallotta, hogy Kisfaludy ideje volt a magyar irodalom soha vissza nem térő aranykora. Gyulay Pál fiatalos heve s tolla volt szükséges, hogy bebizonyítsa: Petőfi és Arany méltók a múlt legjobbjaihoz. Tévedtünk, mint a századunk elején író vén Gyulay Pálok, akik Aranyt és Petőfit mint utolérhetetlen mintaképeket emlegették, amikor Ady s Babits már írtak - igenis tévedtünk, s búsan azt sóhajtottuk, hogy Ady után, Babits után már nem jöhet új, nagy, magyar lírikus.

Jöhet, jött - még van költő, aki az elmúlt idők hagyományaira épít és olyan természetesen fűzi tovább a sorokat, hogy valóban érezzük, mennyire tehetetlen a karhatalom a költők álomvilágában.

Weöres Sándor előszónak, bemutatkozásnak írhatta volna a Hála - Áldozat című
versét:

Szememnek Ady nyitott új mezőt,
Babits tanított ízére a dalnak
és Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak
azt-ezt kívánó kordivat előtt.

Kölyök-időm mennykárpitján lobogtak mint
csillagok, vezérlő tűzjelek.
Hol a gyönyör már? jaj, csak a gyerek
érzi minden pompáját a daloknak.

De mit tőlük tanultam: őrzöm egyre.
Három kanyargó lángnyelv sisteregne
ha fejemet izzó vasrácsra vetnék.

Oltáromon vadmacska, páva, bárány:
három költő előtt borul le hálám,
Bár a homokban lábnyomuk lehetnék.


Weöres kezeírása szögletes betűivel, lassú, meggondolt vonalvezetésével - rendkívül hasonlít Babits betűire s Babits volt az, aki elsőnek látta meg benne a költőt - de Ady-istene is megtanította egyre-másra. Ady nehezen olvasható, de egyes soraiban csodálatos "regénye": MARGITA ÉLNI AKAR ihlette tán hasonló mértékben írt sorokra:

A bolondóra kongott szakadatlan
hideg a párnája...
lám, én egy üres szobát visszahagytam
és lám, egy másik üres szoba vár rám.
Kibírhatatlan és kimondhatatlan
nincs itt bárka? és nincs itt szivárvány?
utunk csak egy - és ketté sose válik
üres szobától az üres szobáig.
Érzem, valami nem jó kerülget,
a járókelők mind kést rejtegettek,
a sarki lámpák fény-eres kidülledt
szemekkel lassan felém lépegettek,
a házak csónakokként félredültek,
majd eltemettek, fölöttem lebegtek
és ama nőhöz akinek egébe
röppent a számból egy ily ima-féle;

Felséges istennőm, kegyes cselédem,
te balzsam-gejzir, te jótékony álom
ki két lénnyé válsz a fájás hevében
s finom pengék közt győzöl a halálon:
pásztor-csillagom, ékes vezérem,
szobád s szobám közt ne hagyj itt megállnom,
mert az utam két vége, összecsapva
szétmorzsol engem száz dirib-darabra!

Kosztolányi mesteri fordításaira emlékeztet:

Árnyék
Fehér vizeken
ringatta magát
aztán elszaladt.

Fekete égre
lebbentette mécs,
ott összeszakadt.

Fakó kerekű
szekerek után
loholva szaladt.

A kézfogóknak
Alápárnázta
az ujjaikat.

Délben fukarul
teregette szét
azt, ami maradt.

Este hidakká
nyújtotta magát
az alkony alatt.


Ez a haladás: az elődöket elérni s még egy-kettőt lépni. Eljutni addig a pontig, amelyről Háry János mesélt, ahol az ember a földtányér szélén ül s lógatja a lábát a semmibe - s amelyről a következő nemzedék újra megállapítja: - csak új utak kiindulópontja volt. Weöres Sándor valóban olyan tájakra jutott, ahol magyar felfedező még nem járt: egy gyermekeknek, minden korbeli felnőtt s vén gyermekeknek is egyformán élvezhető líra-országba. Ami szegény Pósa bácsinak nem adatott meg, Weöres Sándornak játszva sikerült: ő a magyar gyermekvers megteremtője. Rímei, mértékei újak, kifogyhatatlanok, feledhetetlenek, dalszerűek, tarkák, mindig meglepőek.

Szán megy el az ablakod alatt

Éj-mélyből fölzengő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling –
tél öblén halkan ring.

Földobban két nagy ló
- kop-kop-kop - nyolc patkó.
Nyolc patkó - kop-kop-kop –
csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling –
tél öblén távol ring.

Weöres a felhőkben is képeket, verseket lel:

Domb tövén, hol nyúl szalad
s lyukat ás a róka:
nyári fényben, napsütésben
felhőt les Katóka.

Zöld fűszál az ajka közt,
tenyerén az álla...
A vándorló felhő-népet
álmosan csodálja:

Elől úszik Móg király
kétágú az orra,
feje fölött koronája

mint a habos torta.

Fut mögötte a bolond
szélesen nevetve,
nagy púpjából szürke kígyó
nyúlik az egekbe.

Törött kordén utazik
egy kopasztott kánya
haját tépve Bogyóvére
a király leánya.

És utánuk cifra ház
gördül sok keréken,
fenn a cirkusz hercegnője
öltözködik éppen.

Száz ruháját, ékszerét
odaadná szépen,
csak egy hétig futkoshatna
lenn a nyári réten.

Nagyon kevés költő nézte a felhőket ilyen ifjú szemmel - s ki írt ennél varázslatosabb varázséneket?

Varázsének

Csiribiri csiribiri
zabszalma –
négy csillag közt
alszom ma.
Csiribiri csiribiri
bojtorján
lélek lép
a lajtorján.
Csiribiri csiribiri
szellő-lány
szikrát lobbant
lángot hány.
Csiribiri csiribiri
fúlt katlan
szárnyatlan szállj
sült kappan!
Csiribiri csiribiri
lágy paplan
ágyad forró,
lázad van
Csiribiri csiribiri
zabszalma
engem hívj ma
álmodba.

A költő, aki mesterségének fogását, minden titkát ismeri, maga is sokhangú, százszínű művész s egyúttal tisztelettudó, alázatos lélek, idegen versek hivatott fordítója. Szabad egyáltalán verset fordítani? - kérdezi talán olvasónk arra gondolván, hogy hathatnak az itt idézett sorok, - teszem (bocsánat) portugálul. Weöres Sándor erre a kérdésre is megfelel:
az mégsem az,
festményekről színes fametszetek,
sok hangszer, ének egyetlen sípon,
az mégsem az: szélfújta árnyéka csak.

de bátran néz körül a világirodalomban, keresvén, hogy Kosztolányi, Szabó Lőrinc és a más nagyok mit hagytak még utódaik számára megoldatlan feladatul. Weöres a kínai, babiloni, izlandi irodalomban néz körül, mielőtt a szomszédokhoz fordulna. Különös módon bizonyítja a költő, hogy a magyar nyelv még az egyszótagú szavakból álló kínai vers fordítására is alkalmas.

Kínai templom
 
Szent fönn Négy majd
kert lenn fém mély
tág cseng. csönd
lomb éj

Szép

leng
tárt mint
zöld kék hír hült
szárny árny rang hang.
 
 
 

 
 
 
 
 

A költő saját alkotásainak, saját maga személyének az egyedül hivatott értelmezője, nem is volna szabad írni róla, csak idézni verseit. Mondja el Weöres Sándor (az utolsó szó jogán) prózában, hogy látja a költőt s versben, hogy látja önmagát:

"Lombroso elmélete igen romantikus és vonzó. Csakhogy statisztikailag kimutatható, hogy majdnem minden más foglalkozási ágban nagyobb százalék őrült, alkoholista és más aberrációs akad, mint a költők és más alkotó művészek között. Az alkohol nem serkenti a költészetet; saját tapasztalatomból tudom, hogy részegen nem tudok verset írni, csak firkálni s a részeg firkálmányok lélektanilag érdekesek és önleleplezők, de művészileg vacakok... az igazi nagy művész gyermeki-szelíd, amellett kifinomult minden életbeli és kulturális élmény befogadására s főképpen: kiábrándítóan kiegyensúlyozott és józan. Nem paroxizmusban alkot, hanem olyan éberen, mint egy késdobáló: tudja, hogy egyetlen szó kisiklása az egész művét elrontja. Papírja fölé hajolva él s nem ér rá nyüzsögni, pénzt hajhászni, lehet, hogy ez őrültségnek látszik ott, ahol majdnem mindenki nyargal s a praktikusság görcsében szenved. A művész nyugodt, szelíd, gyermeki, kultúrált, józan, s ha emiatt nem tekintenék hülyének, hanem példaképnek: az emberiség legutóbbi 5000 éve kevésbé volna véres és szennyes... nem az a művész, aki az egyéniségét fitogtatja és rohamokat kap, hanem aki az ihlet józan ás hűvös sugárzásában él s ezt a harmóniát próbálja átárasztani pár tucat megértőjére, pár száz olvasójára s rajtuk keresztül a többiekre is."
Versben írt vallomása így szól:

Egy másik világ

Egy másik világ küldött engem,

hogy milyen volt, már nem tudom,
de tört sejtése visszafénylik
színek nélküli fátylakon.

S ahogy a föld sok látomásán
régi hazám nyit néha rést:
onnan túlról majd visszasejtem
az örömet s a szenvedést.
 
 
ooo

 

 ooo

 ooo

ooo

 

ooo

 

ooo

 

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

ooo

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ami a blogposztból kimaradt

(Latomus/szgá, 2013.09.28 15:49)

Weöres életrajzának, pályaképének és műveinek az áttekintéséhez hasznos kiindulópont a Wiki cikke:
http://hu.wikipedia.org/wiki/We%C3%B6res_S%C3%A1ndor
Mindenekelőtt azonban a műveit érdemes elmélyülten forgatni...
Időnk van bőven:
"A por siet. A kő ráér." ;)