Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pharrajimos 70

2014.08.02

A Pharrajimos cigányul ha nem is pontosan holokausztot (teljes égést), de pusztulást-pusztítást, kiirtást jelent. A vészkorszakban a zsidókon kívül a cigányok is rettenetes szenvedéseken mentek keresztül, és ezt nagy hiba volna 100%-ban Hitlerre és a nácikra hárítani. Ahogy Radnóti Miklóst sem németek, hanem magyar katonák hajtották erőltetett menetben, majd lökték (lőtték? rúgták?) a tömegsírgdörbe, a halálba, úgy a romák "begyűjtésében", összeterelésében, kínzásában és deportálásában is jócskán jutott szerep a "nyilas testvéreknek" és a náci érzelmű, hatalommal bíró egyéb - embernek nem nevezhető - élőlényeknek. Augusztus másodika: a Roma Holokauszt, a Pharrajimos emléknapja, mert 1944-ben ezen a napon egyetlen éjszaka alatt, mintegy négyezer romát megölve számolták fel az auschwitzi cigánytábort. Magyarországon 2004 óta tartanak hivatalos megemlékezéseket a szörnyűségek év- és napfordulóján, augusztus 2-án.

"A sok évtizedes kollektív amnézia egyik jellemző példája a várpalotai Grábler-tó esete, ahol az ország egyik legnagyobb tömegsírja van. A tó melletti akácosban 1945 februárjában hazaárulás vádjával száznál is több romát végeztek ki a nyilasok úgy, hogy a férfiakkal gödröt ásattak, majd tucatjával odahajtva a többieket is, belelőttek mindenkit.

- Amikor már csend lett, kihoztak a bakterházból egy karbidlámpát, és megvizsgáltak minket. Én csak benn feküdtem a gödörben: nem mozogtam. Mikor eltávoztak és csönd lett, mindenkit megnyomtam magam körül, hogy melyik él még. Ráesett a kezem a kislányra, az visszacsípett engemet. Mondom: ki vagy? Melyik vagy? Azt mondja: én vagyok a Falat. Te, mondom, húzz fel, nem bírok felállni - emlékezett vissza később Lakatos Angéla, aki nyolc lövéssel a karjában élte túl a vérengzést, de a gödörben maradt az anyja, az apja, a testvérei, a gyerekei. (...)"

"A holokauszt magyarországi roma áldozatainak számáról máig viták folynak: öt- és ötvenezer közöttiek a becslések. 1944-ben a zsidókérdés "megoldásának" mintájára a cigánykérdés "megoldása" is elkezdődött: augusztusban a Hadügyminisztérium elrendelte a 18 és 52 év közötti "kóbor"- és "letelepedett foglalkozás nélküli" cigány férfiak katonai munkaszolgálatát, több településen tömeggyilkosságokra került sor. Az ismert nagyobb mészárlások helyszínei: Doboz, Kiskassa, Lajoskomárom, Lengyel, Lenti, Pincehely, Pocsaj, Szabadbattyán, Szabadegyháza, Várpalota, Grábler-tó."

Közvetett (elsődleges) forrás: www.hirszerzo-hu

Közvetlen forrásom: http://www.zarandok.hu/?m_id=45&m_op=view&id=2814
 

EMLÉKEK. KÉPEK. EMLÉKKÉPEK

"Cicáznak a szép csendőrtollak..."

Ezen a régi képen cigányokat próbálnak szóra bírni és/vagy igazoltatni a Horthy-rendszer rendfenntartói.  Ez még egy (viszonylag) szelíd és kulturált szituáció. Engem valahogy mégis zavar valami: eddig még láttam olyan felvételt, ahol a csendőrök magyarokat igazoltattak volna a pesti utcán.

Közvetett (elsődleges) forrás:
http://mult-kor.hu/image/article/main/.640x380/41691.jpg

Közvetlen forrásom: http://www.romnet.hu/hirek/2014/08/02/

 

"Mellézuhantam. Átfordult a teste..."

Buchenwald, haláltábor... Ezen a képen nem, de van olyan (gyöngébb) felvétel, ahol némelyik fogoly nevet! Talán csak a fényképezés hatására, talán, mert már "bekattant"... Itt rémült, elfásult, kétségbeesett, szomorúan kíváncsi arcok néznek ránk az emeletes priccsekről...

A kép közvetlen forrása: www.nepszava.com

"A század bűzös, vad csomókban áll...."

Ezen a képen talán még Erdélyben, talán már útközben állnak-ülnek az összeterelt cigányemberek. Hacsak nem egy fotoriporter is volt velük, elég morbid dolog ez a csoportkép. Sokan nem is figyelnek, nézelődnek összevissza, de az a férfi és a két kisfiú ott elöl-középen (különösen a férfi, aki szinrte ünnepélyesen levette, és most szorongatja a kalapját), nos ez és a hasonló részletek hátborzongatóak...

A kép közvetlen forrása: http://erdely.ma/ujkepek/2011/08/nagy/1970802.jpg

Itt a poszt végén legyen egy rövid ajánló is.

A leghitelesebb webhelyek a cigány (roma) élet és kultúra tanulmányozásához (felületes hazugságok  és esztelen gyűlölködés helyett)

  - RÁDIÓ C - http://www.radioc.hu/

   - C-PRESS HÍRÜGYNÖKSÉG - c-press.hu/ (Nem csak romákról. Nem csak romáknak.)

  - KETHANODROM - KÖZÖS ÚT - www.kethanodrom.hu/

  - ROMNET - www.romnet.hu

  - ROMAPAGE - www.romapage.hu/Fooldal

  - DZSIPSZIZMUS - dzsipszizmus.postr.hu/

  - BARI KÁROLY: HEGEDŰK VIJJOGÁSÁBÓL (vers)

http://www.latomus.eoldal.hu/cikkek/Kortars_magyar_koltoktol/Bari-Karoly-Hegeduk-vijjogasabol.html

  - JÓNÁS TAMÁS: KISÍRT SZEMEK ATLANTISZA (vers)

http://www.latomus.eoldal.hu/cikkek/Kortars_magyar_koltoktol/Jonas_Tamas_kisirt_szemek_atlantisza.html

oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo