Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vigny, a farkas...

2008.03.27

Néha egy-egy  "talált kincs" (alább olvasható) segít továbblendülni, mikor az ember elerőtlenedik...

De ki is volt ő, akitől véletlenül találtam egy szép idézetet?

.:Alfred de Vigny:.

 

Alfred de Vigny (1797-1863) francia romantikus költő, az első romantikus dráma (az Othello - 1829) alkotója, akinek drámaírói sikerét csak Victor Hugo Hernani című híres-hírhedt darabja múlta fölül. Filozofikus versei és drámai költeményei egyaránt arra az alapgondolatra épülnek, hogy az ember magányra, boldogtalanságra született. Ez Mózes című versének, Stello című regényének (1832) s az ebből írott Chatterton című drámájának (1835) témája és vezéreszméje.  A kiválasztott (a költő) csak boldogtalan lehet az őt meg nem értő társadalomban. Az új nemzedék a Chatterton című drámából merítette a polgárgyűlöletét, ez a mű táplálta pesszimizmusát.  Az Isten helyett a humánumban, az ember teremtő erejében hisz (Tengerbe vetett palack - 1853). Legszebb filozófiai költeménye a Sorsok című (1864) posztumusz műve. A szimbolista költők (Gautier, Baudelaire, Verlaine, Rimbaud, Mallarmé stb.) elődjüknek tekintették őt.

Források: http://enciklopedia.fazekas.hu/eletrajz/Alfred_de_Vigny.htm

                  http://enciklopedia.fazekas.hu/memo/Alfred_de_Vigny.htm

 

OOOOOOOOOOOO

 

La Mort du Loup (1838)

Gémir, pleurer, prier, est également lâche.
Fais énergiquement ta longue et lourde tâche
Dans la voie où le sort a voulu t' appeler,
Puis, après, comme moi, souffre et meurs sans parler.

(III. 13-15-16)

 

A farkas halála (1838)

(Fordította: Illyés Gyula)

Nyögés, panasz, ima, - ússzon a gyáva ebben.
Járd hosszú és nehéz utad te rendületlen
amerre végzeted ösvénye kanyarul,
aztán szenvedj, mint én, és halj meg szótlanul.

(III. 13-15-16)

 

A modern ember nyilván már nem ilyen. Bár: ki tudja... Talán jelenthet valamit ma is ez a farkas-allegória, persze ricsajos világunkban bármely élethelyzetben egyre kevesebbet mond a szótlanság - főleg (a bátran eltűrt-elviselt) szenvedéssel együtt. Talán egy kis "önsajnálat" is érződik, főleg az utolsó sorban, de ez nem Vigny, hanem a kor "hibája", a kor hangneme. Mindenesetre még ez a magány és sorscsapások kiváltotta önsajnálat is nemesebb, mint ma a sokszor beteges önbizalom vagy a beteges frusztráltság. Minden kornak megvoltak a maga problémái, "betegségei"....és minden kor csak a saját szelleme szerint reagálhatott ezekre. Természetesen, a XXI. század sem kivétel ez alól a törvényszerűség alól.

Szóval: hogyan is tud segíteni ez a "talált kincs", ez a rövid vers, hogy továbblendüljön az ember, mikor elerőtlenedett?  Egyszerűen. Pusztán annak a felismerésével, hogy mi mindent bírtak ki, éltek át a tőlünk merőben különböző lelkületű, nemzetiségű, beállítottságú korábbi nemzedékek, bölcsebb lesz az ember, és nem képzeli a maga nehézségeiről egyrészt, hogy különlegesek,  másrészt, hogy elviselhetetlenek. Így segíthet nekünk - akár egy pár (igazán emberi) sor - élni.