Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


200 éves a Faust

2008.10.19

 

Faust

"Faust az európai irodalom egyik legismertebb alakja; a hozzá kapcsolódó történetek az ember anyagi létének legalapvetőbb ösztöneit és tudatának a valósághoz és transzcendenciához való viszonyát fejezik ki, úgy, hogy személyiségében a fizikai és spirituális komponens minduntalan konfliktusba kerül egymással.

 

Minden valószínűség szerint létezett egy történeti alak, akinek jellemét és életének eseményeit az irodalmi, filozófiai és művészi hagyomány többféle, kibővített jelentéssel ruházta fel. Faust a tér és idő korlátait meghaladni kívánó, az érzékek teljes kielégülésére törekvő emberi vágy megtestesítője. Ő az igazságot kereső ember, aki áthágja az ismert világ korlátait, transzcendens entitásokat és démonokat hív segítségül (e tekintetben a Salamon király, Püthagorasz és Simon mágus alakjához kötődő ezoterikus-mágikus hagyomány is hatott a Faust-legendára).

 

A történeti Faust 1470 körül született Würzburgban. (Keresztneve eredetileg Georgius lehetett (Georgius Faustus), majd ezt Johannra változtatták (Johannes Faustus), valószínűleg a misztikus ismereteket a látnok Evangélista Szt. Jánosra visszavezető hagyomány okán.) Wittenbergben, Erfurtban, Velencében stb. tanult és tevékenykedett, mindenütt feltűnést keltve kiváló intellektuális adottságaival, ugyanakkor istentelen életével. Kortársai és utódai nekromantistának, mágusnak, asztrológusnak tartották, aki uralma alá tudja hajtani az elemeket (elemek).

 

Élete és rettenetes kínok közt bekövetkező halála („elvitte az ördög”) eseményeiről 1587-ben népkönyv jelent meg német nyelven Frankfurt-am-Mainban (Faust-népkönyv). Ebben és a későbbi feldolgozásokban alakja az emberi tudat emancipálódását, ugyanakkor a természet és a világ titkait a mágia útján megfejteni igyekvő kísérletnek a kudarcát jelenti. Faustot az intellektuális elégedetlenségből fakadó irracionalizmus és az ösztönök kiélésének vágya a Sátán felé hajtja; életútja a via negativa, az ördögi út. Az angol Christopher Marlowe (Doctor Faustus, 1592), a spanyol Calderón della Barca (A csodatévő mágus, 1663) a téma erkölcsileg negatív értelmezését adja.

A XVIII. sz. közepén következik be a Faust-téma metamorfózisa. Lessing szerint a tudásvágy az ember legnemesebb törekvése, s nem vezethet kárhozatra, az ő tervezett művében Faust üdvözült volna. A téma legfontosabb irodalmi feldolgozása Goethe tragédiája (helyesebben: drámai költeménye - a megjegyzés tőlem: szgá).

 

A Faust legelején Mefisztó így jellemzi Faustot: „az égtől legszebb csillagát kívánja, / a földtől legforróbb gyönyöreit. / S közel mi van, s távol mi várja, / zavart lelkében semmi sem csitit” (Mennyei prológus). Az ördöggel való szerződéskötését is elsősorban a teljes tudás megszerzésének lehetetlensége miatti kiábrándultság motiválja: „S most itt állok balgán […] és látom, semmit sem tudhat az ember.”

 

A Faust II. részének zárójelenetében a halálakor az emberekért küzdő („…termő lázra éhezem, / S szabad népet vágyom szabad helyen”) Faust lelke megmenekül, mivel – Goethe megfogalmazásában – „a folytonosan jobbra törő ember megváltást érdemel” (1831. jún. 6-i levele).

 

Míg Faust a csillapíthatatlan tudásvágy, a szellem jelképe, Észak típusa, addig vele szemben Don Juan a korlátlan élvezetvágy, a test, Dél megtestesítője. A kielégíthetetlen vágy motívuma azonban hasonlóvá teszi jellemüket. Goethénél a Mefisztóval való szerződéskötéskor így vall Faust: „Lelkem minden tudást megútált. / Hogy izzó vágyam lohaszd, / Vess az érzékiség mélyére engem.”

 

Lenau beilleszti 1836-os Faust c. epikus költeményébe – amelyben az elbukó Faust az Istentől elforduló nihilista, individualista világkép megszemélyesítője – a mozarti Don Giovanni menyasszonycsábítás elemét (Berlioz e mű nyomán komponálta Faust elkárhozása c. drámai legendáját). Goethe is felismerte a két alak közti összefüggést, s a Faust megzenésítése kapcsán ezt írta egy levelében: „A zenének a Don Juan karakterében kellene íródnia; Mozartnak kellett volna a Faustot megzenésítenie” (1829).

A Goethe-műhöz kapcsolódó zenei feldolgozások közül kiemelkedik Schumann Jelenetek Goethe Faustjából c. oratóriuma, Boito Mefistofele c. operája. Gounod Faust c. operája a Margit-történetet helyezi központba.

 

James Tissot (1836-1902): Faust és Margit találkozása

 

Liszt háromtételes Faust-szimfóniája elsősorban Byron hatását hordozza; a zenei eszközökkel megfogalmazott Faust romantikus, heroikus jellemrajz, amely Liszt egyik 1869-es levele szerint a Manfréd jegyeit viseli magán. Mahler az „Ezrek szimfóniája” (VIII. szimfónia) második tételében, amely az emberi alkotó szellem apoteózisa, a Faust II. részének zárójelenetét, Faust lelkének a kárhozattól való megmenekülését dolgozza fel.

 

Spengler A Napnyugat alkonya c. művében jelképes tartalommal ruházza fel a fausti jellemet; eszerint Faust az európai kultúra, a Nyugat legjellegzetesebb karaktere. Értelmezésében a „fausti ember” a természet fölött uralkodni vágyó, a világ birtokbavételére törekvő aktív típus, az egész nyugati kultúra portréja (égtájak).

 

A magyar irodalomban Madách Az ember tragédiájának Ádám-alakjára hatott a goethei Faust-kép. A XX. sz.-i irodalomban Bulgakov A Mester és Margarita c. regényének fausti indíttatását maga az író adja meg a Goethétől idézett mottóval. Thomas Mann Doktor Faustusában a zenész Adrian Leverkühn köt szövetséget Isten antagonistájával, s ez a művészi teremtő erő tökéletes kiteljesedéséhez való eljutás egyéni összeomlással végződő, szenvedésekkel, betegségekkel teli útját jelenti. Sátán/Lucifer

[Pál J.; Ú. E.] "

 

Forrás: http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b150/ch02.html

A FAUST-KONFERENCIÁRÓL: http://www.ujkonyvpiac.hu/hirek.asp?id=3623

A WIKIPÉDIA FAUST-OLDALA: http://hu.wikipedia.org/wiki/Faust_(Goethe)

A FAUST  I. RÉSZE (digitalizálva, MAGYARUL):

http://mek.oszk.hu/00300/00389/00389.htm

A FAUST I. RÉSZE (digitalizálva, NÉMETÜL):

http://digital.library.upenn.edu/webbin/gutbook/lookup?num=2229

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.