Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Meghalt Sánta Ferenc

2008.06.06

      

A Könyvhét alatt hunyt el  Sánta Ferenc

 

"1954-ben jelent meg az első elbeszélése, a Sokan voltunk. Témái később is a parasztság, a gyári munkások életének eseményei voltak elsősorban. 1947 és 1950 között a Dorogi Szénbányászati Tröszt Pilisszentiváni Bányaüzem, 1953 és 1956 között a Kispesti Vörös Csillag Traktorgyár, 1957-ben a Ganz Daru- és Hajógyár alkalmazottja volt.
1963-ban jelent meg Húsz óra című regénye. Ugyanebben az évben jött ki Az ötödik pecsét is. 1973-ban kapott Kossuth-díjat.
 
Az ötödik pecsét alapszituációja, hogy 1944-ben egy kiskocsmában a törzsvendégek (az órás, a könyvügynök, az asztalos, a fényképész és a kocsmáros) beszélgetnek mindenféléről, így arról is, milyen a méltóság, mit tennének vagy nem tennének meg, ha újrakezdhetnék az életet haláluk után. Hamarosan a nyilasok kezeibe kerülnek, s  barátságukról, állóképességükről kell számot adniuk: a történet aztán fordulatot vesz, s a külső szemszögből – legyen bár az akár közeli barátok külső szemszöge is -- negatív értékítéletet vonzó cselekedetek egyetlen ugrással kerülnek helyükre.
 
A Húsz óra egy riporter húszórányi riportfelvételén keresztül bontja ki egy falu hasonló körülmépnyek között induló, de máshova érkező lakóinak életét.
 
Főbb díjai: József Attila-díj (1956, 1964), Arany Nimfa Díj (Monte Carlo, 1970), Kossuth-díj (1973), A Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje (1993), Angyalföld díszpolgára (1998). Főbb művei: Téli virágzás (1956), Farkasok a küszöbön, novellák (1961), Az ötödik pecsét (1963), Húsz óra (1964), Az áruló (1966)
 

Temetéséről később intézkednek."

 

FORRÁS: www.litera.hu

 


A Tabula Candida folytatásokban közli Az ötödik pecsét című remekművét, melyből egyelőre az első két fejezet olvasható.... Requiescat in pace.

 

 

 

 

W.A.MOZART: REQUIEM - LACRIMOSA