Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KAΘAPΣIΣ

2008.03.31

  

Tasnádi István (1970) , a szerző

 

Nézőművészeti Főiskola című darab internetes zanzája:  

 

http://www.vidamszinpad.hu/d0nezomuveszeti.html

 

"Az előadás valamikor a közeli jövőben játszódik, amikor már senki nem jár színházba. A nézők elszoktak a színháztól, mert kényelmetlennek találták; egy ideig megpróbáltak úgy viselkedni a színházban, mint a moziban, vagy otthon a tévé előtt, de ebből rengeteg konfliktus fakadt. A színészek egyre többször keveredtek velük vitába, sokszor leállt vagy félbeszakadt az előadás, míg az egyik Hamlet előadás alatt a címszerepet játszó színész Yorick koponyájával fejbe dobta az egyik popcornozó nézőt. Az igazi tragédia azonban egy Cid előadáson következett be, mikor két felbőszült statiszta a nézők közé hajított egy másfél mázsás kandelábert - négy halott, tizenöt sebesült. A kormány bezáratta az összes színházat.

Ennek már három éve. Itt az ideje az óvatos nyitásnak. A Kultuszminisztérium prevenciós alapja létrehoz egy felsőfokú oktatási intézményt, mely diplomás nézőképzéssel foglalkozik. A diploma tulajdonképpen egyfajta jogosítvány, ami igazolja, hogy tulajdonosa alkalmas a színházban rá váró fokozott pszichikai és fizikai terhelés elviselésére." ...

ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo

Azért álljon itt alább egy recenzió és egy jó kritika linkje is!

Ha a befogadó színház más is,  az előadás ugyanaz volt.

ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo

A RECENZIÓ:

Több mint főiskola
A Nézőművészeti Főiskola a Thália Régi Stúdiójában


Kimutatták, hogy egy átlag néző átlagosan 28 percnyit pislog egy átlagos színházi előadás alatt. Tehát: hogy írhat egy átlagos kritikus kritikát az adott átlagos előadásról, ha átlagosan fél órát csukva tartja a szemét? Mindez Tasnádi István, a nem is olyan régen az év kritikusa címet is elnyert drámaszerző Nézőművészeti Főiskola című új darabjában hangzik el. Mit lehet ilyenkor csinálni? Valamit mégis írni kell.

"Nincs mese" - jelentik ki egy meseregényben, Békés Pál Kétbalkezes varázslójában. Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című szatírájában a "Nincs színház" mondat nem hangzik el, de a helyzet hamarost bekövetkezik. Az első percekben a Thália Régi stúdiójában Végvári Tamás búgó hangja (mintha David Attenborough) segítségével megtudjuk, hogyan született a Taps és a Színház, majd éles váltással történelmi adatokban megismerhetjük a színház hanyatlásának jövőbe ívelő folyamatát.

Merthogy a mese a közeli jövőben játszódik, amikoris a színházakat a veszélyességük és a nullához tartó nézőszám miatt bezárják. Ennek ellenére néhány kiégett színészben felpislákol a régi láng, és megalapítják az első hivatásos nézőképzőt, s máris felsőoktatási szinten. Ehhez sikerül partnert találniuk, nem is akárkit, a Kultuszminisztérium lelkesen karolja fel a kezdeményezést.

A Krétakör és a tatabányai Jászai Mari Színház közös produkciójában Árkosi Árpád rendezi a darabot. Néhány kelléket ad segítségképpen a játszók keze ügyébe, és elkezdődik a féktelen őrület. Mucsi Zoltán és Scherer Péter összeszokott kettőséhez Katona László csatlakozik, hogy módszeresen, szakszerűen tegye "alá" a poénokat a két másiknak.


Nehéz meghatározni, hol végződik a darab, és hol kezdődik a színész. Tasnádi darabjaiban mindig nagy szerepe van az improvizációnak, s erre a Nézőművészeti Főiskola ismét csak jó példa. A közel két és fél óra célja nem más, mint a katarzis elérése. Ez be is következik, de nem a hagyományos módon. Tasnádi darabja és Árkosi színészei a katarzist, vagy ahogy a nagy, igazi, főiskolai táblára fel is vésik, a KATHARSZISZ-t a röhögés segítségével hozzák el a néző számára.

Nem csupán nevetésről vagy kuncogásról van itt szó. Itt az ember, kortól, nemtől és egyáltalán: mindentől függetlenül szemérmetlenül röhög, nem tartja vissza magát, mert a mellette ülő ember szintén ugyanezt teszi. Pedig közben olyan fogalmak hangzanak el, mint integrál-számítás vagy adszorpció.

Miért is röhögünk tehát? Egyszerű: magunkon röhögünk, a saját hülyeségeinken, a sebezhetőségünkön, azon, ahogy szerencsétlenkedve végigülünk egy-egy színházi előadást, miközben legszívesebben mi is hozzávágnánk valamit a játszókhoz, ha az nem lenne illetlen dolog.

A Tháliában ilyen nem fenyeget: Mucsi Zoltán  meg nem értett értelmiségiként, beleélős színészként grasszál a színen, hajszálpontosan ugyanolyan hangsúllyal és hanglejtéssel mond el hülyénél hülyébb sorokat (pl. "Anyu, szép vagy, anyu, szép vagy…"), s végül neki jut a KATHARSZISZ elérése is. Scherer Péter mitugrász menedzserként vezényli az előadást, neve is beszédes. Vancsók Márió semmit nem bíz a véletlenre, különböző találmányokkal próbálja magát bedolgozni a tudományos életbe, de az valahogy soha nem kér belőle. Így aztán marad a pedagóguspálya és a nézőképzés. Katona Lászó arcán egy kölyökkutya odaadása: Színházi Lászlója maga az élő figyelem, a tanársegédek gyöngye, s a hangsúly ezúttal a segéden van.

Nézzük ezt a három színészt, szívünk megtelik szeretettel, ami ugye nem is olyan nehéz. Még akkor sem, ha folyton zaklatnak bennünket, átültetnek a nézőtér egyik székéről a másikra, s egyáltalán: már a legelején beterítenek tüllel, merthogy a színházat bezárták. Még az sem zavar senkit, hogy a nézőtéren pár perc alatt kb 40 fok lesz, iszonyatos páratartalom és emberszag. Ez is a rítus része. Szenvedj, néző - tartja a mondás, de a néző nem hajlandó szenvedni. Legfeljebb akkor, amikor vége a játéknak, és észreveszi, hogy csatakokban lóg rajta minden ruhadarab. Node sebaj, hiszen ha körülpislog, rájön, hogy a többiek sem néznek ki jobban. Ha így vesszük, az este végén biztosan messziről megismerhetni a Nézőművészeti Főiskola hallgatóit.

Kónya Orsolya
   -  http://www.kontextus.hu/hirvero/szin2003_0502.html

ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo

 A KRITIKA (Majoros Sándor irodalmi honlapján): 

http://regenytar.hu/szinhaz.php?id=308

ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo

 

...szóval (ígéretemmel ellentétben) nem kell semmit mesélnem a tegnapi előadásról, mert a színházi fórumon találtam éppen erről egy bejegyzést, amely pontosan fedi az én vélekedésemet is. Ritka, hogy szinte szóról szóra azt írja valaki, amit az előadás alatt, után gondoltam erről az egészről.  Idézem:

 

"Nekem még mindig komoly fenntartásaim vannak a darabbal (hangsúlyozom: a darabbal) kapcsolatban: megíratlannak érzem. Sokszor nagyon "ott van", a csúcsokról viszont nagy a zuhanás, rettenetesen egyenetlen a tempó. Azt hiszem (és ezt az egyik szereplőtől meg is kérdeztem és mondta, hogy igazam van - vállveregetés, gratula stb.), hogy a rendező nem rakott le elég cölöpöt, és túl sok van az improvizációra bízva (mert, ugye jelenetfüzérből indult a darab). Az meg, ugye, pillanatnyi dolgok függvénye. Viszont az teljesen hibátlan, amikor Lacika beziázozza a kezét és tornagyakorlatait megkezdi. Meg Vancsók tanár úr képlete. De nekem ez is olyan egyszernézős. Jó, 3x láttam, mert kíváncsi voltam, hogy alakul ..."

(Írta: timcsili, 2004.03.24.)

 

http://www.szinhaz.hu/index.php?id=27&forumid=1656

 

Az előadásról szóló fórum többi bejegyzése is nagyon érdekes, érdemes kattintani (és a darabot - legalább egyszer - mindenképpen megnézni)!

 KAΘAPΣIΣ