Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


P.N.L.

2008.03.28

    Parti Nagy Lajos: a hal lélegzik

 

 

a hal csontváza sófehéren
akár egy háló fölragyog
bedeszkázzák kátrányos éggel
szorgos hajóács angyalok
a hal lélegzik útra készül
elviszik sárga izmai
vontatják végtelen kötélen
Santiago oroszlánjai

 

 


A fenti vers a kortárs magyar költészet, próza és dráma meghatározó alkotójának, Parti Nagy Lajosnak (1953) a szövegeAngyalstop című verseskötetének (Budapest, Magvető, 1982) egyik darabja.
A két sorba sűrűsödő nyitó hasonlatot a fehér színárnyalatok uralják:
az égető napsugaraktól kivilágosodott halcsontváz, a víztől „bepiszkolódott” halászháló már nem csontfehér, már nem szürkésfehér, de „sófehér”.

A hal csontmaradványának a látványa is, a lényege
is hálószerű: maradt, van valami, ami összetartja, láthatóvá teszi a semmit, a hiányt. És meg is fordul a „képlet”: maga a semmi, a hiány válik valamivé, létezővé ezáltal. Létező helyett a létező VÁZA létezik, és helyettesíti a létezőt. De nem csupán helyettesíti, hanem ténylegesen LÉTEZIK is mint új, másfajta minőség. S ebből a létezőből mint új, másfajta minőségből már hiányzik a hiány: ez a létező önmagában már hiánytalan, teljes. Hiszen lélegzik, bár bedeszkázzák – az éjszakai ég koporsódeszkáiból monstre utazóládát vonva köré – a mennyei hajóácsok. Igen: lélegzik. És útra készül a Nagy Hal. Vakító fehér csontjaira száradt-sárgult izmainál – mint végtelen kötélnél – fogva húzzák, vontatják kint a tengerparton a hozzá egyedül méltó királyi ragadozók: oroszlánok. Ám nem valóságos oroszlánok, hanem Hemingway öreg halászának, Santiagonak álombeli oroszlánjai…
Az álmok erejénél fogva átminősülhetnek,
új életre kelhetnek a kudarcaink is – mint hiábavaló, de heroikus küzdelmeink és sajgó hiányaink vakító, úszó emlékművei.  

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.